Mindflowers... szép név és kifejezõ, és hogy milyen muzsika rejlik e név mögött? Szép és kifejezõ! Nagy szerencsémre az utóbbi idõben egyre több király progresszív stílusú album kerül a kezembe, gondolok itt nagy (és esetlegesen új) kedvenceim úgymint Spock's Beard, Tomas Bodin, Planet X munkásságára. Rettentõmód meglepõdtem, és nagyonnagyon kellemesen, mikor a Mindflowers zenekar "Impogressive" címû lemezével találkoztam, nem hittem volna ugyanis, hogy magyarországon is teremnek ilyen kiválóságok az instrumentális progszakmában. Nem tudom miért nem hittem... valószínû botorság volt tõlem, az viszont igaz, hogy a Heroine's kõkemény fém világába eddig elég kevés jutott el az olyan magyar zenékbõl, mint amilyen például a Mindflowers sajátja.
Nagyon remélem, hogy az Imrogresive címû albumra sikerül sokak figyelmét felhívni, mert ez egy igen összetett, bonyolultságában közérthetõ, és mindképpen élvezetes zenei világ, amit mindenkinek érdemes felfedezni. Igen, érdemes felfedezni, mert egy a metalos szívek számára teljesen új zenei látásmódra tárja ki a kapukat.
A minõségi zenével való találkozás mellett meglepõ volt számomra, hogy milyen fiatalok az alkotók, igaz ez a tény magában nem jelent semmit, hiszen mindegyikük mögött elég nívós tanári gárda áll, Szendrõfi Balázs (basszusgitár) ugyanis a székesfehérvári Lauschmann Gyula Jazz Szakiskolán szerez nemsokára diplomát, Szentpál Zoltán (szólógítár) tanára pedig Szekeres Tamás, Gáspár Gergely (dob) és Nagy Zsolt (billentyû) tanulmányainak színhelye a Kõbányai Zeneiskola.
Az Improgressive hallgatósága számára teljesen nyilvánvaló, hogy kivételesen tehetséges urak mûveivel van szerencséje találkozni, mert nemcsak hangszeres tudás tekintetében állnak magas fokon, hanem a dalírás területén is profi teljesítményt nyújtanak.
Ha pár szóval kellene jellemeznem ezt a muzsikát nem lenne egyszerû dolgom, lévén maga a zene nem egy egyszerû mibenlét, alapjáraton progresszív elég sok jazzes behatással, az ösvény, amin jár a Mindflowers. Ha ezt a leszûkített definíciót kibõvíteni szándékozunk, a progresszív mûfajnak a modern ágára hajaz ez a muzsika, a jazzes részek pedig nem azok a végletekig bonyolított, diszharmónia felé hajló jellegûek, hanem ennél sokkal harmonikusabbak és közérthetõbbek, ámde mégsem mondhatók szimplának, hanem inkább elvontnak és ezzel együtt nagyonis szépnek. Az is feltûnõ jelenség a Mindflowers univerzumában, hogy minden brillírozás mellett törõdnek arra, hogy minden hangszernek meglegyen a sajátos külön világa, mindezek a zenei momentumok persze gyönyörûen össze vannak fûzve és ezáltal tökéletesen komplett egészet tudnak alkotni.
Nos, szót kéne ejtsek a dalokról is bõvebben... elég nehéz dolgom van, mert az említettek mellett az Improgressivet mégha progresszív stílusba is soroltam be, a lemez elég sokszínû nótákat tartalmaz. Jelen van az a gyönyörûen bonyolkás istru jazz, amit részemrõl nagyon szeretek, viszont vannak csodaszép melodikus tételek is, amelyek mellett szintúgy nem lehet szó nélkül elmenni. Próba indul -:)))). A Red Spider! Ezt a nótát simán bevállalná teszemazt a Planet X is, egyszerûen magával ragadó darab, mely rendelkezik éppen a legjobb pillanatban beékelt szólórészekkel, valamint jelen vannak sodró ritmusok kontra, álmodozósabb momentumok, , az ember nem is tudja, ezen hangtobzódás közben, hogy melyik hangszerre figyeljen jobban, ugyanis mindegyik kiváló témákat hoz. Mindezek mellett jelen vannak csodajó hangulati elemek is, egyegy visszatérõ és/vagy kibontakozó motívum képében.
Ugyanúgy magával ragadó darab a Sick Spirit különösen a szép billentyûfutamok és a gitárrészek miatt.
Kimondottan kellemes zenei momentumokat tartalmaz ezzel együtt a "Why?" címû dalra replikázó "Why Not" címû szám is. Itt aztán van tényleg minden mi fülnek ingere, ismét a billentyûfutamokra hívnám fel a figyelmet, az õ néhol álmodozós világukra szolgál némi ellenpontként a bõgõ hihetetlen érdekes mármár borult dallamvezetése. Ám azon tény mellett, mint basszusgitárhangmániákus nem mehetek el, hogy a Mindflowers zenéjében önálló gondolatai és kellemesen bonyolult témái vannak a bõgõnek. Valahol ez a tartalmi sokszínûség adódik egyrészt a kivételes zenei tehetségbõl és abból is, hogy Szendrõfi Balázs hangszerei sem mondhatók egyáltalán átlagosnak. Méltatlan dolog lenne viszont nem megemlítenem a dobmunkát, hiszen amit Gáspár Gergely hoz az iskolapéldája annak, hogy hogyan kell egy ritmushangszernek jelen lenni a zenében úgy, hogy minden pillanatban a hangulatnak megfelelõ alapot szolgáltasson a muzsikához.
Kedvenc számaim sorához tartozik még a Crying Skies is, és ezúttal a billentyûmotívumok szolgáltatnak erre okot, a dal elején fülbemászóak a repetitív motívumok, szinte várja az ember, hogy mikor teljesedik ki és bontja szirmait a muzsika, szárnyain átevezünk egy szerfelett harmonikus, megnyugtatóan szép, úgyszólván andalító világba. Szintúgy számtalan érdekes zenei momentumot és hangulatot tartogat számunkra a végsõ opusz, õszintén szólva nem is vettem észre, hogy a játékideje több, mint 22 perc, gondolom ez is bizonyít valamit. Finom, apró, és sokszínû elemekbõl épül fel a nóta nincs benne egy fikarcnyi eltúlzott pillanat sem, külön ékessége a szinte áttetszõen tiszta, ezzel együtt virtuóz gitármunka, amely hol keleties, hol latinos, hol jazzes témákkal ajándékozza meg a hallgatót.
Ez a dal meglátásaim szerint méltó befejezése a lemeznek... vicces dolog, vagy telhetetlenségre utal, ha azt mondom, hogy máris kíváncsi vagyok, vajh miféle csodákat hoz majd a következõ Mindflowers opusz?

Hathor