Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Solaris
Magyarország
 
 
Nostradamus 2.0 progresszív

További részletek, nagyobb kép, tracklist Meg sem született látomások.
Volt egy év, amikor az egész világ a Holdraszállás lázában égett. Jogosan, persze, de ugyanannak az évnek őszén, alig pár hónappal Neil Amstrong kis lépései után, szép csöndben, minden különösebb felhajtás nélkül bekapcsolták a világot átfogó internethálózat ősét, az ARPANET-et.
Akkor még senki sem sejtette, hogy ezzel új korszak kezdődik az emberiség történetében. Igaz, nem a Skynet ébredt öntudatra aznap, csak négy egyetem számítógépei kapcsolódtak össze egymással, ám a hatása mára az egész világunkat átformálta. Ma az a technológiai boom irányít bennünket, aminek persze, csak egyik eleme az internet-forradalom. A maghasadás felfedezése, a televízió feltalálása, a mesterséges intelligencia megszületése vagy az idő fogalmának alig felfogható változása mind-mind egy
csepp ebben a mindent elárasztó, információs tengerben.
Amit lehet áldásnak tartani, de lehet sorscsapásnak is. Egyet nem lehet vitatni: drámaian megváltoztatta a világot. És ez a változás egyszerre lehet felemelő és pusztító, és fogalmunk sincs róla, melyik forgatókönyv valósul meg végül. Nincs biztos jövőnk. Se jó, se rossz.
A felfedezéseink Janus-arcúak: kaput nyithatnak az örökkévalóságra, vagy örökre eltörölhetnek bennünket a Föld színéről. Ianus az átjárások (iani) és kapuk (ianuae), a kezdet és vég védőszelleme a római mitológiában, és mi most pont ezek előtt a kapuk előtt állunk....

Nostradamus háborúk, királyok, egyházak, intrikák, összeesküvések, forradalmak, árulások és lázadások véget nem érő sorozatának képzelte a jövőt. Nem is alaptalanul.
De ha azt kérdezzük, hová jutott mindeközben az ember, hajlamosak vagyunk azt felelni, hogy sehová. Hogy most is ugyanolyanok vagyunk, mint régen: lehet, hogy nem kézi erővel, de most is háborúzunk, több vallásunk és egyházunk van, mint valaha, árulás, összeesküvés, forradalom és lázadás ma is zajlik szép számmal, még királyt és királynőt is tudunk mutatni, sőt, szokás azt mondani, hogy
mi magunk se változtunk sokat. Hogy a szándékaink, érzelmeink, jó és rossz tulajdonságaink szinte ugyanazok, mint régen. Vagyis tényleg nem jutottunk sehová.
De tényleg nem?
Tényleg nem változott semmi a történelem kezdete óta?
Hát egyvalami biztosan történt: a mai technológiánk jól-rosszul, de hét és fél milliárd embernek teremt otthont a Földön. Erre soha korábban nem lettünk volna képesek.
És ezt az eredményt nem háborúk, királyok, egyházak, intrikák és összeesküvések szülték.
A tüzet, a kereket, a zenét, az orvoslást, a gőzgépet, a rádióhullámokat csak unalmas, szürke hétköznapokon lehet fölfedezni. A gondolkodáshoz idő kell. Rengeteg idő. És az csak hosszú, békés időszakokban adatik meg.
A háborúknak, királyi családoknak, birodalmakat behálózó összeesküvéseknek alig van köze a történetünkhöz, mégis ezeknek az emlékét őrizzük a legnagyobb műgonddal: az uralkodóét, aki legalább két feleségét megölette, a császárét, aki fölgyújtott pár római épületet vagy a hadvezérét, aki elefántokkal vágott át a hegyen, hogy meghódítson egy várost. Na, ők méltónak bizonyultak az emlékezetre. Azokról viszont, akik igazából hozzásegítettek bennünket ehhez a mostani jövőhöz, ehhez a MOST-hoz, alig tudunk valamit.

Bulvár-történelmet gyártottunk. Bebeszéltük magunknak, hogy a a történetünk olyan, mint a Trónok harca. De ez csak egy Képzelt történelem - Nostradamus jóslatait pedig pont ez a tévképzet, ez a képzelt történelem szülte.
Csupa olyan eseményt vízionált, ami pontosan beleillett ebbe a mítoszvilágba: háborúkat, antikrisztusok, uralkodók születését és bukását - de semmi olyasmit, ami kívül esett volna ezen a szűk mesgyén. Így aztán itt maradtunk egyetlen valamirevaló, megvalósult jövendölés nélkül. Ez a lemez a soha meg nem született jövendölésekről szól. Csupa olyan sorsfordító eseményről, ami nélkül a világ nem lehetne olyan, mint amilyen lett.
Hogy ez jó vagy rossz?
Egyikünk sem sejti.
Mindkét útról vannak képzeteink, és ezek a képzetek inspirálták ezt az albumot.

Tracklist
1. Returnity (Return to Eternity) I-VI. (Erdész Róbert) 34:00
I. 1960. augusztus 1.
II. 1942. december 2.
III. 1986. április 26.
IV. 1905. június 30.
V. 1969. szeptember 2.
VI. 1969. július 20.
2. Double Helix - 1953. február 28. (Kollár Attila) 3:04
3. Deep Blue - 1997. május 11. (Kollár Attila) 3:33
4. Radioscope - 1926. március 20. (Bogdán Csaba) 3:54

SOLARIS:
Bogdán Csaba - gitárok
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok és ütőhangszerek
Kollár Attila - fuvola, blockflöte, tambourine, vokál
Raus Ferenc - dob (Track 2 és 4)
Seres Attila - basszusgitár
Tóth Vilmos - dob (Track 1/I.tétel)
és persze Cziglán István, aki mindig velünk van.
Közreműködik:
Szirtes Edina Mókus - hegedű
Ullmann Zsuzsa - ének
Demeter György - ének
Gerdesits Ferenc - ének
Hangmérnök: Erdész Tamás
Örökös manager: Tereh István
A felvételek és az utómunka a Solaris stúdióban készültek,
a gitárfelvételek a TBT stúdióban, a dobfelvételek a
"Pannóniában".
Borító fotó: Erdész Ágnes
Grafikai munkák: Bosnyák László

Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMP 1901 CD 2019   0 Ft
 
 
Marsbéli krónikák - Live CD progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Marsbéli Krónikák, a Solaris legendás albuma, 1984 tavaszán jelent meg. A 30 éves jubileum alkalmából a zenekar 2014. október 26-án, a Művészetek Palotájának Bartók Béla hangversenytermében tartott lemezbemutatót az albumból. A koncerten elhangzott a Marsbéli Krónikák minden kompozíciója, ráadásul kibővített, eredeti változatban, olyan részekkel, amelyek annak idején már nem fértek rá az egykori bakelitkorongra.
A koncerten közreműködött a zenekar egykori alapítótagja, Seres Attila és az egykori dobos, Raus Ferenc is, hogy együtt adják elő azokat a dalokat, amelyeket annak idején együtt álmodtak meg. Megidézték a zenekar két fontos, eltávozott alapítótagját, Cziglán Istvánt és Tóth Vilmost is. Istvánt M. Kecskés András pantomimművész segítségével, Vilit pedig egy, a Művészetek Palotájának színpadán korábban készült felvétellel, így együtt játszva, közösen zenéltek a kivetítőn megjelenő, egykori társukkal.

A koncert 2015 tavaszán elnyerte az Artisjus által alapított, "Az Év könnyűzenei eseménye" elnevezésű díjat.

Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dobok
Cziglán István (felvételről) - gitár
Tóth Vilmos (felvételről) - dobok
Bogdán Csaba - gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok
Kollár Attila - fuvola, blockflöte, szintetizátor, csörgő

Közreműködik:
Ullmann Zsuzsa - vokál
Krasznai Tünde - ének
Muck Ferenc - szaxofon
Gerendás Péter - akusztikus gitár
Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár

1.Marsbéli Krónikák I/1.
2.Marsbéli Krónikák I/2.
3.Marsbéli Krónikák I/3.
4.M'ars poetica
5.Ellenpont
6.Solaris
7.Marsbeli Krónikák II/1. tétel
8.Marsbeli Krónikák II/7. tétel
9.Ha felszáll a köd
10.Apokalipszis
11.Legyőzhetetlen
12.E-moll concerto allegro com molto
13.Mickey Mouse
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMP 006 CD 2015   0 Ft
 
 
Marsbéli krónikák - Live DVD progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Marsbéli Krónikák, a Solaris legendás albuma, 1984 tavaszán jelent meg. A 30 éves jubileum alkalmából a zenekar 2014. október 26-án, a Művészetek Palotájának Bartók Béla hangversenytermében tartott lemezbemutatót az albumból. A koncerten elhangzott a Marsbéli Krónikák minden kompozíciója, ráadásul kibővített, eredeti változatban, olyan részekkel, amelyek annak idején már nem fértek rá az egykori bakelitkorongra.
A koncerten közreműködött a zenekar egykori alapítótagja, Seres Attila és az egykori dobos, Raus Ferenc is, hogy együtt adják elő azokat a dalokat, amelyeket annak idején együtt álmodtak meg. Megidézték a zenekar két fontos, eltávozott alapítótagját, Cziglán Istvánt és Tóth Vilmost is. Istvánt M. Kecskés András pantomimművész segítségével, Vilit pedig egy, a Művészetek Palotájának színpadán korábban készült felvétellel, így együtt játszva, közösen zenéltek a kivetítőn megjelenő, egykori társukkal.

A koncert 2015 tavaszán elnyerte az Artisjus által alapított, "Az Év könnyűzenei eseménye" elnevezésű díjat.

Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dobok
Cziglán István (felvételről) - gitár
Tóth Vilmos (felvételről) - dobok
Bogdán Csaba - gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok
Kollár Attila - fuvola, blockflöte, szintetizátor, csörgő

Közreműködik:
Ullmann Zsuzsa - vokál
Krasznai Tünde - ének
Muck Ferenc - szaxofon
Gerendás Péter - akusztikus gitár
Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár

1.Marsbéli Krónikák I/1.
2.Marsbéli Krónikák I/2-3.
3.Marsbéli Krónikák I/4-6.
4.M’ars poetica
5.Dobszóló
6.Duo
7.Beyond
8.Ellenpont
9.Solaris
10.Marsbéli Krónikák II/1. tétel
11.Marsbéli Krónikák II. / 7. tétel
12.Apokalipszis
13.Ha felszáll a köd
14.Legyőzhetetlen
15.E-moll concerto
16.Mickey Mouse
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMPDVD 006 DVD 2015   0 Ft
 
 
Marsbéli krónikák - Live CD+DVD progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Marsbéli Krónikák, a Solaris legendás albuma, 1984 tavaszán jelent meg. A 30 éves jubileum alkalmából a zenekar 2014. október 26-án, a Művészetek Palotájának Bartók Béla hangversenytermében tartott lemezbemutatót az albumból. A koncerten elhangzott a Marsbéli Krónikák minden kompozíciója, ráadásul kibővített, eredeti változatban, olyan részekkel, amelyek annak idején már nem fértek rá az egykori bakelitkorongra.
A koncerten közreműködött a zenekar egykori alapítótagja, Seres Attila és az egykori dobos, Raus Ferenc is, hogy együtt adják elő azokat a dalokat, amelyeket annak idején együtt álmodtak meg. Megidézték a zenekar két fontos, eltávozott alapítótagját, Cziglán Istvánt és Tóth Vilmost is. Istvánt M. Kecskés András pantomimművész segítségével, Vilit pedig egy, a Művészetek Palotájának színpadán korábban készült felvétellel, így együtt játszva, közösen zenéltek a kivetítőn megjelenő, egykori társukkal.

A koncert 2015 tavaszán elnyerte az Artisjus által alapított, "Az Év könnyűzenei eseménye" elnevezésű díjat.

Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dobok
Cziglán István (felvételről) - gitár
Tóth Vilmos (felvételről) - dobok
Bogdán Csaba - gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok
Kollár Attila - fuvola, blockflöte, szintetizátor, csörgő

Közreműködik:
Ullmann Zsuzsa - vokál
Krasznai Tünde - ének
Muck Ferenc - szaxofon
Gerendás Péter - akusztikus gitár
Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár

CD
1.Marsbéli Krónikák I/1
2.Marsbéli Krónikák I/2.
3.Marsbéli Krónikák I/3.
4.M'ars poetica
5.Ellenpont
6.Solaris
7.Marsbeli Krónikák II/1. tétel
8.Marsbeli Krónikák II/7. tétel
9.Ha felszáll a köd
10.Apokalipszis
11.Legyőzhetetlen
12.E-moll concerto allegro com molto
13.Mickey Mouse
DVD
1.Marsbéli Krónikák I/1.
2.Marsbéli Krónikák I/2-3.
3.Marsbéli Krónikák I/4-6.
4.M’ars poetica
5.Dobszóló
6.Duo
7.Beyond
8.Ellenpont
9.Solaris
10.Marsbéli Krónikák II/1. tétel
11.Marsbéli Krónikák II. / 7. tétel
12.Apokalipszis
13.Ha felszáll a köd
14.Legyőzhetetlen
15.E-moll concerto
16.Mickey Mouse
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMPDVD 007 DVD+CD 2015   0 Ft
 
 
Live Chronicles progresszív

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Live Chronicles című nagylemez a Solaris együttes 1980 és 2006 közötti koncertfelvételeiből válogat. Az A-oldal első tétele az 1980-as koncert-kislemez, mely a legendás Ifiparkban lett rögzítve. Ezt követi az 1995-ös Live In Los Angeles részlete. Majd az oldal végén egy Rióban rögzített koncertfelvétel hallható.
A B-oldal az '86-os pantomimzene részletével indul. Majd a 2004-ben rögzített Nostradamus - Live in Mexico blokk következik. A koncertantológia zárása egy szám a 2006-os Itt az Idő műsorából, mely a MüPában került felvételre.

Bogdán Csaba - gitár A2-5, B2-5
Cziglán István - gitár, billentyűs hangszerek A1, A4, B1
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok A2-5, B2-5
Kisszabó Gábor - basszusgitár A2-5, B5
Kollár Attila - fuvola, billentyűs hangszerek
Pócs Tamás - basszusgitár B2-5
Seres Attila - basszusgitár A1
Tóth Vilmos - dobok A1

A side
1.Solaris
2.Legyőzhetetlen / Undefeatable
3.Ha felszáll a köd / In The Fog Ascends
4.Éden / Eden
5.In Rio - flute & guitar solo
B side
1.Pantomim zene - részlet / Pantomime Music - excerpt
2.Próféciák könyve II. / Book of Prophecies Part 2
3.Az oroszlán birodalma / The Lion's Empire
4.Az igazság pillanata / The Moment of Truth
5.A Viking visszatér / The Return of the Viking
Hozzászólás, vélemény (eddig 1 darab, utolsó: 2014 augusztus 08. 18:57)
KARLP 003 LP 2014   0 Ft
 
 
Marsbéli krónikák II. (CD) progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az 1980-ban alakult progresszív rock zenekar harminc évvel korábbi, 1984-es Marsbéli krónikák című albumának folytatása.

Kollár Attila - fuvola, csörgő, fütty
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Bogdán Csaba - gitár
Gömör László - dob, ütőhangszerek
Seres Attila - basszusgitár
Raus Ferenc - dob

Közreműködik:
Cziglán István - gitár (archív felvételről)
Pócs Tamás - basszusgitár (archív felvételről)
Erdész Tamás - gitár
Szendőfi Balázs - basszusgitár
Gerendás Péter - gitár
Muck Ferenc - szaxofon
Ulmann Zsuzsa - ének, vokál
Szirtes Edina Mókus - ének, hegedű, vokál
Krasznai Tünde - ének

1.Marsbéli Krónikák II. - 1. tétel / Martian Chronicles II. - 1st movement
2.Marsbéli Krónikák II. - 2-6. tétel / Martian Chronicles II. - 2-6th movement
3.Marsbéli Krónikák II. - 7. tétel / Martian Chronicles II. - 7th movement
4.Hangok a múltból - 1-2. tétel / Voices From The Past - 1-2nd movement
5.A világ nélkülünk / The World Without Us
6.Az emberbogarak büszkesége / The Pride Of Human Insects
7.Lehetetlen / Impossible
8.Alien Song
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMP 005 CD 2014   0 Ft
 
 
Live In Los Angeles 1995 (official bootleg) progresszív

További részletek, nagyobb kép, tracklist 1995-ben Los Angelesben újból összeállt a zenekar egy koncert erejéig - ami, mint azóta kiderült, messze nem egy koncert lett csupán! Egy zeneőrült és kiadó elhatározta, hogy egy kétnapos progresszív zenei fesztivál főműsorszámának a Solaris együttest választja. A Solaris ekkor már évek óta nem létezett. A zenekar, de még "koncertutálatáról" híres Erdész Róbert sem tudott ellenállni ennek a meghívásnak. A siker fantasztikus volt. Braziliától Mexikóig, Dél-Franciaországtól Kanadáig azért jöttek el Los Angelesbe, hogy a Solarist lássák, hallják.
A DVD 93 perc zeneanyagot tartalmaz (a teljes koncertet!), amely eredetileg VHS-re és Umaticra lett forgatva, tehát amolyan official bootleg. A kiadványon egy félórás interjú is helyet kapott, amely 2010-ben készült a zenekar tagjaival.

Bogdán Csaba – gitár
Cziglán István – gitár, Moog szintetizátor
Erdész Róbert – billentyűs hangszerek
Gömör László – dob
Kisszabó Gábor – basszusgitár
Kollár Attila – fuvola, Moog szintetizátor
Pócs Tamás – basszusgitár

1.Martian Chronicles Part 3.
2.Hungarian Dance
3.M'Ars Poetica
4.Duo
5.Bonus Game
6.Concerto In E Minor
7.Undefeatable
8.If The Fog Clears Aways..
9.Apocalypse
10.Wizard of Oz
11.Mickey Mouse
12.Eden
13.The Viking Comes Back
14.Solaris
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMPDVD 1002 DVD 2010   0 Ft
 
 
Nostradamus - Live in Mexico (DVD + CD) progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A DVD felvételei 2004. március 23-án és 24-én, a monterrey-i Teatro de la Ciudadban elhangzott koncerteken készültek. A DVD tartalmaz egy rövid utifilmet is, amely Monterreyben, Mexico-Cityben és Baja Californián (Mexicali) készült, valamint egy 28 oldalas, különleges füzetet mindarról, amit a Solaris tagjai egyenként gondolnak a Nostradamus legendáról. A Sötétség hajói címmel Somogyi Gyula víz alatti filmetüdje is látható a Proféciák könyve I. és II. tételére. A CD-n a koncert teljes anyaga hallható.

Bogdán Csaba – gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dob
Kollár Attila – fuvola, blockflőte, vokál
Pócs Tamás – basszusgitár

Hozzászólás, vélemény (eddig 2 darab, utolsó: 2011 február 11. 07:09)
SMPDVD 0702 DVD+CD 2007   0 Ft
 
 
Archív videók progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist 2005-ben 25 éve volt, hogy a Solaris megalakult, 2006-ben pedig 20 éve, hogy megszűnt. A kettős évforduló alkalmából 2006. április 23-án a Művészetek Palotájában jubileumi koncertett adott a zenekar. Ez a DVD erre az alkalomra készült.

1.A párviadal (részlet) - Betlehem (New York) 1999 (4:07)
2.Solaris (részlet) - Los Angeles 1995, Rio de Janeiro 1996 (2:29)
3.Próféciák könyve - radio edit - video klip (3:25)
4.NOAB (részlet) - Wroclav 1980 (1:37)
5.Viking - archív részletek 1980-90 (4:00)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMP022B DVD 2006   0 Ft
 
 
Archive 2. - NOAB progresszív

További részletek, nagyobb kép, tracklist Hosszú idő után végre megjelent az Archive sorozat második darabja is, amely az előzőhöz hasonlóan ritkaságokat és kiadatlan felvételeket tartalmaz. Akit érdekel, miből indult ki, miből épült fel a Solaris zenei arculata, annak érdekes élményben lehet része. Hozzátéve, hogy a három lemezesre tervezett sorozat következő albumával összevetve pontosan felrajzolható majd az út, amit bejártak.

Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Kisszabó Gábor - basszusgitár
Raus Ferenc - dob
Bogdán Csaba - gitár
Cziglán István - gitár
Tóth Vilmos - dob
Kollár Attila - fuvola

1.NOAB (21:48)
2.Szép, új világ - Brave New World (3:57)
3.Marrakech (7:44)
4.Toatelle (5:54)
5.Újjászületés 2. - Reborn 2. (11:09)
6.Dr. Mabuse ezR szeme - Dr. Mabuse’s Thousand Eyes (5:31)
Hozzászólás, vélemény (eddig 1 darab, utolsó: 2005 november 11. 13:22)
BGCD 154 CD 2005   0 Ft
 
 
Archive 1. - Az Első Idők progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Solaris 1980-ban alakult meg és rövid idő alatt váltak népszerűvé. Az első lemezük 1984-ben jelent meg Marsbéli Krónikák címen, melyből több, mint 40.000 darabot adtak el világszerte. Ez egy meghatározó pillanata volt a nyolcvanas évek progresszív rockzenéjének. Köszönhető ez a fuvola-gitár-szinti felállásnak, melyre nagy hatásal voltak a klasszikusok. Mielőtt a zenekar feloszlott, kiadták második lemezüket 1990 címmel. 1995-ben meghívták az erre az alkalomra összeállt Solarist a Progfest-re, melyet Los Angelesben tartottak. Természetesen az erről készült fantasztikus koncertfelvétel is - Live in L. A. - beszerezhető nálunk dupla CD formájában. Büszkék vagyunk rá, hogy a három darabból álló sorozat első lemezét most mindenki részére elérhetővé tesszük, hiszen ez olyan dalokat mutat be az 1980 és 2000 közötti évekből, melyek eddig még soha nem voltak publikálva. Akit érdekel, miből indult ki, miből épült fel a Solaris zenei arculata, annak érdekes élményben lehet része. Hozzátéve, hogy a három lemezesre tervezett sorozat következő albumaival összevetve pontosan felrajzolható majd az út, amit bejártak.

Cziglán István - gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Kollár Attila - fuvola
Seres Attila - basszusgitár
Tóth Vilmos - dobok

1.Újjászületés - Revival (11:54)
2.Ellenpont - eredeti verzió - Counterpoint - original version (4:33)
3.Solaris szvit (Ősviking - Solaris - A dűne hullámai) - Solaris Suite Parts (Ancient Viking - Solaris - Waves of the Dune) (18:53)
4.Távoli tűz - Distant Fire (4:21)
5.Legyőzhetetlen - 1980 - Undefeatable (9:06)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
BGCD 059 CD 2000   0 Ft
 
 
Nostradamus - Próféciák Könyve progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Solaris együttes a világon az egyik legismertebb és legelismertebb magyar együttes. A témaválasztás ugyanolyan extravagáns, mint korábban bármikor. Hatalmas ívű, monumentális alkotás szimfonikus elemekkel, sok fuvolával, gitárral, szintetizátorral és kórussal.

"Hosszú ideje foglalkoztat bennünket a ’Nostradamus legenda’. Persze, nem feltétlenül úgy, mintha hinnénk benne. Sokkal inkább úgy, mint egy misztikus variáció a nagy kérdésre: mennyire vagyunk az idő folyásához kötve? Tényleg átléphetetlen fal választja el tőlünk a jövőt? – a kérdés attól elgondolkodtató, hogy nincs rá válasz."

Bogdán Csaba – gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dob
Kisszabó Gábor – basszusgitár
Kollár Attila – fuvola, blockflőte, vokál
Pócs Tamás – basszusgitár

Közreműködik:
Ullmann Zsuzsa - vokál
Demeter György - vokál
id.Gerdesits Ferenc - tenor
Bátor Tamás - basszus
Varga János (ex-East) – gitár
Vámos Zsolt – gitár
Muck Ferenc - szaxofon

1.Book of Prophecies - I. Foreword / Próféciák Könyve - Előszó
2.Book of Prophecies - II. Birth of Visions / Próféciák Könyve - Látomások születése   
3.Book of Prophecies - III. At the Gate of Eternity / Próféciák Könyve - Az örökkévalóság kapujában (20:35)
4.The Duel / A párviadal (7:20)   
5.The Lion's Empire / Az oroszlán birodalma (6:40)
6.Wings of the Phoenix / A főnix szárnyai (5:08)
7.Ship of Darkness / Sötétség hajója (5:46)
8.Wargames (4:28)
9.The Moment of Truth / Az Igazság Pillanata
10.The Moment of Truth II. - Last Poem / Az Igazság Pillanata - Az utolsó vers (6:40)
11.Book of Prophecies / Próféciák Könyve - Radio Edit (3:25)

Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
BGCD 025 CD 1999   0 Ft
 
 
Live in Los Angeles - digitally remastered (2CD) progresszív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist 1995 novemberében nagy megtiszteltetés és siker érte a magyar (progresszív) zenei életet. Los Angelesben egy zeneőrült és kiadó elhatározta, hogy egy kétnapos PRGOGFEST (progresszív zenei fesztivál) főműsorszámának a Solaris együttest választja. A Solaris ekkor már évek óta nem létezett. A zenekar, de még "koncertútálatáról" híres Erdész Robert sem tudott ellenállni ennek a meghívásnak. A siker fantasztikus volt. Braziliától Mexikóig, Dél-Franciaországtól Kanadáig azért jöttek el Los Angelesbe, hogy a Solarist lássák, hallják. Ennek a koncertnek a teljes anyaga hallható ezen a dupla CD-n.

Bogdán Csaba - gitár
Cziglán István - gitár
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok
Kisszabó Gábor - basszusgitár
Pócs Tamás - basszusgitár
Kollár Attila - fuvola

CD1
1.Martian Chronicles Part III.
2.Hungarian Dance
3.M'ars Poetica
4.Duo
5.Bonus Game
6.Concerto in E-minor
CD2
1.Undefeatable
2.If the Fog Clears Away
3.Apocalypse
4.Wizard of Oz
5.Mickey Mouse
6.Eden
7.The Viking Comes Back
8.Solaris
bonus tracks
1.Beyond
2.Rio - Live
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
SMP 004 CD 1996   0 Ft
 
Kapcsolódó cikkek, kritikák:
Archive 1. - Vissza a gyökerekhez Arlequins Newsletter
2001 . :
Archive 1. - Vissza a gyökerekhez Margen
0 . :
Archive 1. - Vissza a gyökerekhez Ragazzi
2001 . :
Archive 1. - Vissza a gyökerekhez... ProgVisions
2000 . :
Erdész Róbert (Solaris) interjú Margen
0 . :
Live in Los Angeles Arlequins Newsletter
0 . :
Marsbéli krónikák Arlequins Newsletter
0 . :
Marsbéli krónikák Giant Progweed
2001 . :
Nostradamus /Próféciák könyve/ Arlequins Newsletter
0 . :
Nostradamus /Próféciák könyve/ Axiom of Choice
2000 . :
Nostradamus /Próféciák könyve/ Progressive Wave
2003 . :
Nostradamus /Próféciák könyve/ ProgVisions
2000 . :