Népdalok, mélykéken

Manapság nagy divat a népzene. Méghozzá világzene néven. A legtávolabbi népek muzsikája kerül be a világ vérkeringésébe, hol csaknem eredeti formájában, hol pedig kissé átdolgozva, modern hangszereléssel. Ez utóbbi vonulatot képviseli az Ultramarin lemeze is. A magyar népdalok régóta részei mai zenei közkincsünknek. Igazából már az Illéssel elkezdődött ez a vonulat, jazzmuzsikusaink - főleg Pege Aladár, Szabados György - gyakran nyúltak ezekhez a motivumokhoz, és nem feledkezhetünk el a Mini Este a székelyeknél feldolgozásáról. És akkor ott van a már joggal világhírűnek nevezhető Muzsikás, a Vízöntő, amelynek
lemezeit már a 80-as évek elején Franciaországban is árusították, nem is szólva a Ghymes törekvéseiről.
Az Ultramarin, amelynek "frontembere" Bornai Tibor, a legújabb magyar "világzenei" lemez. A KFT billentyűsének nem új ez a műfaj, hiszen már régóta dolgozik együtt orosz muzsikusokkal a Baba Jagában. Most új csapatával, amelyhez olyan kiválóságokat tudott szerződtetni, mint Herczku Ágnes énekes vagy Magyarország legsokoldalúbb gitárosainak egyike, Sipeki Zoltán, olyan közismert népdalokat ültetnek át mai hangzásra, amiket már kiskorunk óta ismerünk: Felülről fúj, Tavaszi szél, Kis kece lányom, Cinegemadár. A dolog ez a része tehát nem meglepetés. Annál inkább az, hogy két billentyű, hegedű és gitárok kísérik, helyenként kifinomult szólókkal a dalokat, amelyekben a vokál viszont őrzi a hagyományokat és a kettő együtt mégsem üti egymást. Az Ultramarin produkciója kellemes élmény, talán csak a dob lehetne kevésbé dübörgős, időnként túlságosan "újhullámos".

gluck