Egy nagyszerû anyagot tartok a kezemben, minden túlzás nélkül állítható, hogy a mai magyar zene egyik kincse, egyetemes, idõtálló érték, amely remélhetõleg sok év múlva sem fog veszíteni erejébõl, akár többszáz év távlatából is ugyanilyen fénnyel fog ragyogni. Tudom súlyos szavak ezek, de olyan elementáris hatással volt rám ez az album, amelyet csak igazi klasszikusok hallatán szoktam érezni, márpedig azt hiszem ebben elég jó szimatom van. A szomorú a dologban csak annyi, hogy a lemez már több mint 1 éves és mint ahogy eddig sem volt szinte semmi visszhangja, gondolom ezután sem várható nagy áttörés és népszerûség az Ultramarin számára.
Worldmusic a kategória, amibe besorolhatjuk az Ultramarin zenéjét, méghozzá magyar népzenei alapokon nyugvó világzene. Az alkotók elmondása szerint nem a legautentikusabb zenedarabok kiválasztása volt a cél, hanem arra törekedtek, hogy olyan dalokat dolgozzanak fel, amiket már óvodás korunk óta ismerünk mindannyian, amelyek a magyar kultúra, a mai 'általános mûveltség' részét képezik. Több hasonló próbálkozás van jelen pillnatnyilag is a palettán (avagy volt az utóbbi 20-30 évben, a legismertebbek a Ghymes, a Barbaro, és az Illés együttes folkos alapjairól sem feletkezzünk meg), ami több az Ultramarinban az említettekhez képest, az annyi, hogy Bornai Tibor és kis csapata tisztán magyar népzenei alapokból táplálkozik. Hasonló utakon jár manapság a NOX zenekar is, csak jóval gépiesebb, populárisabb megközelítésben. Nagyon érdekes a csapat összeállítása is. Itt van mindjárt Bornai Tibor, aki a produkció kiötlõje, zenei agya és rendezõje egy személyben. Nem idegen számára a folkzene, hisz jóideje részese már a Baba Yaga produkciónak, amellyel orosz folkzenére épülõ muzsikát játszanak. Õ billentyûs hangszereken játszik a lemezen, fia Szilveszter szintén a szintetizátort kezeli. A gitáros Sipeki Zoltán, aki olyan nevek mellett látható szimpadon session zenészként, mint Presser Gábor és Zorán. Nagyon szépen a háttérben maradva végzi a dolgát, nem brillirozik, nem az õ virtuozitására épül a zene (mint pl. anno a Barbaro zenekarban Cziránku esetében), inkább a hegedû hangjaira épülnek a zeneszámok, a többi hanszer (persze az ének kivételével) mind ennek van alárendelve. És, ha már az énekrõl esett szó, meg kell említeni, hogy nagyszerû választás volt Herczku Ágnes, aki erõteljesen, színesen interpretálja a dalokat, a hangja nagyon képzett, illik a dalokhoz. Többségében nõi ének hallható a dalokban, de színesítésként (és ahol a szerep így kívánja) megszólal Agócs Gergely mély, férfias hangja is, amibe néhol be-becsúszik 1-1 vendéghang is, de a népzenénél amúgy sem feltétlen a kifogástalan pontosságság a legfontosabb, hanem a feeling, a felszabadult érzés.
Talán a két billentyûnek köszönhetõ, hogy helyenként kissé túlzottan is gépies, hideg a hangzás. Ez ugyan nem zavaró, de a gépi ritmusok helyett sokkal inkább helye lenne a melegebb túnosú eredeti ütõs hangszereknek. Ezen kívül azonban semmi kivetnivalót nem találtam a produkcióban.
Személyes kedvenceim a lemezrõl a kevésbé ismert 'Menyasszony leszek' címû dal feldolgozása, a 'Botoló' a maga párbeszédes stílusa miatt, a 'Cinege Madár' az incselkedõ, cukkoló válaszolgatós témáival és a gyönyörû hegedû aláfestéssel rendelkezõ, hátborzongatóan szép 'Citrusfa'! Egyszerûen szerelmes lesz az ember a dalok hallatán, lehet-e szebben kifejezni érzelmeket, mint ezekkel az õsi, többszáz éves sorokkal...?
Nem szégyelem, amikor elõször meghallotam az Ultramarin lemezének hangjait, összegyûlt a könny a szememben és nem sok hiányzott ahhoz, hogy kicsordulva végiggördüljön az arcomon. Valami megfoghatatlan fennköltség, leheletfinom pátosz kerített hatalmába és büszkeség. Igen, hatalmas büszkeség, hogy magyar vagyok! Akik ismernek tudják rólam, hogy nem vagyok egy 'magyarkodó' típus, de most pontosan éreztem azt, micsoda kincs magyarnak lenni, hisz olyan örökséggel rendelkezünk, amit a föld kevés népe mondhat el magáról. Nagyon régen éreztem ilyen revelációt zene hallatán, ez az a muzsika, ami az utóbbi idõszakban a legnagyobb hatással volt rám. (Nameg az új Opeth album...) :) Long Live Folk'n'Roll!

Gogsi