A nagy repülés

Progressziv világzene. Talán ez lehetne a legmegközelítőbb megfogalmazása a rejtjeles F&J név alatt megjelent hanganyagnak. Mindenek előtt oszlassuk el a homályt. Fodor János dobos, Csepregi Géza basszusgitáros és Jancsó Miklós billentyűs, valamint hagmintákról Mewlawa Zikp Szufi, a navahó törzs és Birit Bolosov a nemzetközi porondon –részben- hasonló műfajban utazó Oliver Shanti
hazai változata. Most már csak ezt kell megmagyarázni. Lényegében lassú ütemű, egy-két akkordból álló, hanghatásokkal játszó hat tételről van szó, Meghatározó a lebegés, a repülés érzete, a természeti népek rituális táncának ritmusa, ezerféle ilyen-olyan hangszerük hangmintája. Önálló, magyarul énekelt dallam nincs a lemezen, ami csekély ének hallható, az az említett külföldiektől származik. Ez azért enyhén szólva szokatlan, ha már magyaroknak nevezzük magunkat. A másik gond, hogy a mindössze hat felvétel több mint egy órát vesz igénybe, ami ilyen visszafogott ütemek mellett úgy fél óra után elveszti varázsát, magyarul unalmassá válik. A 13 perces Életfa esetében úgy a 9. perc táján törik meg a monotónia. Kissé a Pink Floyd (Wish You Were Here), illetve annak énekese, Roger Waters (Miracle) című számaihoz igyekszik hasonlítani, csakhogy azokban az ének és a gitárok megtörik az egyhangúságot. Erre azért jobban oda kéne figyelni, bár az említett progresszív világzene műfajában ez nem elsődleges követelmény. A lemez -a borító- felirata szerint a természetről, az eltűnt időkről, tiszta vizű patakokról, tisztásokról, az inkák, aztékok birodalmáról, az ősök bölcsességéről, a szeretetről, a hatalomról, háborúról, politikáról kíván hangulati képet adni. Ezt sikerrel meg is teszi, csak mint említettem volt, kissé vontatottan.

Szaki