Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Korál
Magyarország
 
 
Ne állj meg soha rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Korál zenekar megalakulása óta olyan nagy slágereket jegyez, mint a Maradj velem, Hazafelé, Amit nem mondhattam el vagy a Kölykök a hátsó udvarból. Fennállásuk alatt nyolc nagylemezük jelent meg és számtalan nagy sikerű koncertet adtak. Most itt a kilencedik album, amely a Kisstadionban megrendezett koncert napján, vagyis 2006. augusztus 25-én jelent meg. A négytagú együttes hű maradt a "korálos" stílushoz, hiszen a hét új számban, ugyanúgy keveredik a rockos, kemény hangzás a líraibb, balladisztikus hangulatokkal, mint a régi nagy dalokban. A vadonatúj számok megírásában az együttes minden tagja részt vett. A dalok szövegeit pedig természetesen Horváth Attila jegyzi, aki a korábbi Korál lemezek dalszövegeit is szerezte.
Az album érdekessége még, hogy az új dalok mellett egy szimfonikus egyveleg is található rajta, amely egyedi hangzásban dolgozza fel a rockbanda legsikeresebb dalait.

Dorozsmai Péter - dobok
Balázs Ferenc - billentyűs hangszerek, ének
Fischer László - gitár
Fekete Tibor "Samu" - basszusgitár

1.A délutáni napsütésben
2.Hová tűntél te is
3.Tükör által, homályosan
4.A szálloda
5.Mintha itt lennél mindig
6.Fél szívvel adsz, de két szívvel kérsz
7.Nagy varázslat volt
8.Homok a szélben
9.Előhang - Ugye nem hiszed el
10.A kőfalak leomlanak
11.Anyám, vigasztalj engem
12.A lány, akire szerelemmel nézhetek
13.Amit nem mondhattam el
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
TTCD 88 CD 2006   3650 Ft
 
 
Homok a szélben rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Korál eleinte Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként dolgozott. Balázs Fecó tagja volt előzőleg a Neoton Família és a Taurus formációknak, Brunner Győző (dob) a Metrót és a Taurust, Makrai Pál (gitár, ének) és Kozma András (basszusgitár) pedig az Apostolt járta meg. 1978. május 1-én önálló zenekarként az Ifjúsági Parkban mutatkozott be először az együttes, de ekkor már csak Balázs Ferenc maradt meg az alapítók közül. Az új tagok: Fischer László és Scholler Zsolt (basszusgitár) korábban a Beatrice-ben, illetve a Szénich Trióban játszottak. A dobos posztján 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás (ex-Illés), 1980-ban Dorozsmai szerepelt. Zenei stílusuk: Dallamos, szimfonikus elemekkel gazdagított romantikus rock.

Balázs Ferenc - ének, billentyûs hangszerek
Fischer László - akusztikus és elektromos gitár, ének
Scholler Zsolt - akusztikus és basszusgitár
Fekete Tibor - basszusgitár
Dorozsmai Péter - dob, ütőhangszerek, ének

Közremûködik:
Elek István - szaxofon, vokál
Herrer László - billentyûs hangszerek, vokál
László Attila - elektromos és akusztikus gitár
A Magyar Rádió és Televízió Vonós Tánczenekara

1.Homok a szélben
2.A szeretet koldusai
3.Ártatlan varázsló
4.Mindig úgy ölelj
5.Kevés voltam neked
6.Tudom én is megnyugodnék
7.Szökevény
8.Amikor mellettem vagy
9.Maradj velem
10.Kölykök a hátsó udvarból
11.Folytasd csak, fiú
12.Ne állj meg soha
13.A kõfalak leomlanak
14.Hangoddal ébreszt a szél
15.Válaszra várva
16.Amit nem mondhattam el
17.Kergesd el a felhõt a házamról
18.Hazafelé
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
HCD 37724 CD 1993   4400 Ft
 
 
IV. (+Taurus Ex-T összes kislemezfelvétele) rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Ez a tökéletes korlenyomat végigkíséri a hallgatót a zenekar megalakulásától, amikor még Koncz Zsuzsa kísérő együtteseként funkcionált a Korál, egészen az első nagylemez megjelenése utáni időszakig, az 1981-es Tánc- és Popdalfesztivál közönségdíjának elhódításáig. A 2012-ben digitálisan felújított hanganyag érdekessége, hogy az eredeti nagylemezhez képest egy további dalt, a Válaszra várva korai, 1975-ös kislemez verzióját is tartalmazza, amely érthetetlen módon lemaradt a bakelit kiadásról. A CD megjelenés legnagyobb erénye viszont, hogy végre először foglalja össze Balázs Fecó a Korál előtti legendás zenekarának, a Taurus Ex-T: 25-75-82 sajnálatosan rövid munkásságát. A lemez végén ugyanis helyet kapott a legnagyobb magyar hard rock gitáros, Radics Béla zenekarának mindkét kislemeze!
A kiváló minőségű felvételek mellé tetszetős külső is tartozik: a némileg új köntösbe csomagolt album füzetében lemezborítókkal és ritka fotókkal tarkított zenekari biográfia olvasható.

Korál:
Balázs Fecó – billentyűs hangszerek, ének (1-10)
Brunner Győző – dob (1-3)
Dorozsmai Péter – dob (8-10)
Fischer László – gitár (4-10)
Kozma András – basszusgitár (1-3)
Makrai Pál – gitár, ének (1-3)
Pados István – dob (4-5)
Papp Tamás – dob (6-7)
Scholler Zsolt – basszusgitár (4-10

Közreműködik:
MRT Vonós Tánczenekara, vezényel: Körmendi Vilmos (1)

Taurus-Ex-T: 25-75-82:
Balázs Fecó – billentyűs hangszerek, ének (11-14) Brunner Győző – dob (11-14)
Radics Béla – gitár, ének (11-14)
Som Lajos – basszusgitár (11-12)
Sztevanovity Zorán – basszusgitár, ének (13-14)

1.Hazafelé - 1975
2.Válaszra várva (bónusz) - 1975
3.Ha kedvem tartja - 1975
4.Van egy őszinte dal - 1978
5.Válaszra várva - 1978
6.A kőfalak leomlanak - 1979
7.Ne állj meg soha - 1979
8.Amikor mellettem vagy - 1981
9.Nincs búcsúzás - 1981
10.Homok a szélben - 1981
Taurus Ex-T: 25-75-82 kislemezfelvételek
1.Zöld csillag - 1972
2.Szólíts meg vándor - 1972
3.A kőfalak leomlanak - 1973
4.Akire szerelemmel nézhetek - 1973
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GR 005 CD 1985 / 2012   3400 Ft