Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Európa Kiadó
Magyarország
 
 
Valahol lenni alternatív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist "Hosszú távollétek, valamint húsz év alkotói szünet után 2013-ban új Európa Kiadó dalok voltak születőben, ezért két évtized elteltével, egy frissen megváltozott felállásban, ismételten belevágtunk egy rendszeresebb, aktívabb zenei munkába. A folyamat korai szakaszának dokumentumaként még abban az évben megjelent Annak is kell... című CD-nk, rajta új számainkkal. Az anyag, úgy alkotói, mint megvalósítási szempontból leginkább felvetéseket tartalmazott, kísérletező jellegű volt, formai és tartalmi útkeresés. Kezdő lendületet adott ugyanakkor annak a folyamatnak, amelynek eredményeként mára kiforrottabb módon létrejöhetett ez a kiadvány ...Valahol lenni... címmel.

Ennek a CD-nek mozaikszerű felépítését négy, a 2013-as anyagban szereplő szám új felvétele és négy azóta született dal alkotja. Nyolc történet tehát olyan emberekről, akik próbálják valahogy élni az életüket a történések fősodrának margóján. Fejlődéstörténeti bukfencek vagy egy talányos kozmikus bűvésztrükk, akárhogy is - egyszer csak jelenésük volt a tér és az idő szövetében, véletlenszerű helyen és időben felbukkanva, egy számukra teljesen ismeretlen világ részeként, amelynek addigi alakulásában semmilyen szerepet nem játszottak. Később egy olyan környezetben, testi és szellemi valóságban ébredtek öntudatra, amelyet semmilyen módon nem választhattak meg maguknak. Aztán egy nap arra eszméltek, hogy hoppá: szabadok, és ha ez a világ valóban létezik, akkor ez nem lehet más, mint a valódi életük."

Menyhárt Jenő - ének, gitár
Másik János - billentyűsök
Kirschner Péter - gitár
Darvas Bence - billentyűsök, hegedű, trombita, ütősök
Winterverber Csaba - basszusgitár
Gyenge Lajos - dob

1.Vágódj be
2.Smirgli és Virsli
3.Feri
4.Annak is kell
5.Ennek a szobának
6.A tánc
7.Ki tudja hol van Nórika
8.Megmondtam neked
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
XLNT 1604 CD 2016   3400 Ft
 
 
Annak is kell alternatív, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Húsz év elteltével, Annak is kell címmel készített ismét lemezt a nyolcvanas évek kultikus underground zenekara, az Európa Kiadó.

A 32 évvel ezelőtt feloszlott URH egyik utódzenekaraként alakult Európa Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta: bő egy éve fogalmazódtak meg benne az új számötletek, és nem kis nehézségek árán rakta össze az első, tavaly már játszott, Nem látta senki című dalt. Az albumon hat új szám szerepel, kiegészítve az 1982-ben írt Három Judit, négy Zsuzsa című dal aktuális verziójával.

A felvételen az előző felállásból már nem szerepel az Ausztráliában élő basszusgitáros, Kiss László és a billentyűs Varga Orsolya.

„Lacival már az elmúlt években sem volt könnyű összehozni az egy hónap intenzív próbálást követő koncerteket, az új számok elkészítése, felvétele, koncerteztetése ennél sokkal hosszabb folyamat, erre nem találtunk megoldást.

Orsival is elváltak útjaink, helyettük érkezett a billentyűs-hegedűs-trombitás Darvas Benedek a Vasárnapi Gyerekek zenekarból, őt régóta figyeltem.

Az új basszusgitáros Fülöp Bence lett, aki Leó fiam ajánlására került képbe. Összerázódtunk, az eddigi koncerteken gördülékenyen ment minden“ - idézte fel a változásokat Menyhárt Jenő.

Az utóbbi évtizedekben rendszertelenül összeálló-koncertező együttes frontembere négy éve él ismét Magyarországon, miután 1994-ben az Egyesült Államokba költözött.

Az Európa Kiadó, miután 1994-ben Menyhárt Jenő az USA-ba költözésekor felfüggesztette tevékenységét, 2004-ben újra összeállt néhány koncertre, amelyekre Magyarország EU csatlakozása alkalmából kapott felkérést. Az eseményt olyan nagy érdeklődés övezte, hogy az eredetileg tervezett három koncert helyett néhány hónap leforgása alatt 12 került megrendezésre, valamint menet közben egy országos turné is kerekedett belőle.

Ez az időszak újra összehozta a zenekar tagjait. Bár az együttes működése korántsem vált folyamatossá, azóta már több olyan periódust is maguk mögött tudhatnak, amikor országszerte koncerteket adtak. Új számokkal azonban visszatérésük óta nem jelentkeztek, műsorukat rendre a 80-as és a 90-es évek első felében írt dalaikból állították össze.

Ebben az időszakban a zenekar felállása annyiban változott, hogy 2009-ben Magyar Péter helyett Gyenge Lajos került dobosként az együttesbe.

A 2013-asi év azonban jelentős változásokat hozott az Európa Kiadó történetében. A zenekar új összetételben kezdett hozzá egy új anyag kidolgozásához. Először az EK története során nem szerepel a felállásban a jó ideje Ausztráliában élő alapító tag Kiss László. Ennek az oka, hogy az új műsor elkészítésének munkafolyamata, illetve az azt követő koncertek olyan hosszú magyarországi tartózkodást igényeltek volna a zenésztől, amelyre nem nyílt lehetősége. Így helyette a zenekar Fülöp Bencét kérte fel arra, hogy basszusgitárosként részt vegyen az együttes munkájában.

További változás a zenekar összetételében, hogy Varga Orsolyát Darvas Bence váltotta fel. A csapat 2013. május elején stúdióba vonult, hogy elkészítse új anyagának felvételeit. 1993 óta ez az első alkalom, hogy az együttes új számokkal áll a közönsége elé.

1.Annak is kell
2.Smirgli és virsli
3.Három Judit, négy Zsuzsa (új változat)
4.Az a vörös lány akivel ott találkoztam
5.Nem látta senki
6.Ki tudja hol van Nórika
7.Ennek a szobának
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
962039 CD 2013   2700 Ft