Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Csizmadia Anna
Magyarország
 
 
Danótam én folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Csizmadia Anna neve, a 2012-ben megrendezett Fölszállott a páva népzenei vetélkedő által lett ismert, melyen a szóló ének és hangszer kategóriának győztese lett. Kupuszina, az a hagyományőrző nyugat-bácskai falu, melyben született és nevelkedett. Az élő énekszó adott volt Anna szülőházában, ugyanis édesanyja mindig énekelt, s teszi azt a mai napig. Az együtt-éneklés örömét, tehát már gyermekként megtapasztalhatta, a „gyökérzetet” tartja fontosnak, melyből az ember, élete végéig táplálkozik. Annának az útját sokban befolyásolja, ennek a „gyökérzetnek” a megtartó ereje. A Szabadkai Zeneiskola befejezése után 2011-ben, felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi-ének szakára, melyet 2016-ban elvégzett. Fontosnak tartja a népdalokban, azt az archaikus megfogalmazást melyet őseink ránk hagytak, s amely ma is tanít, formál bennünket, örömet okoz nekünk és vígasztal. 2014-ben Junior Prima-díjban részesült, és még abban az évben, átvehette Vajdasági Magyar Művészeti Díjat is. Anna célja, Őseink ránk hagyott kincsének továbbadása, minél több emberhez való eljuttatása.

"Ő maga a tetőtől talpig ének. Olyan természetességgel folyik belőle a dal, mint hegyi patakok tiszta forrásából a víz. Csengő hangja senkivel össze nem téveszthető. Megjelenése, hiteles előadásmódja és alázata példaértékű." Maczkó Mária énekművész

„2017 nyarán kezdtük meg a stúdiómunkát, zenésztársaimmal. A lemezt az autentikus magyar népzene alkotja. Főként szűkebb pátriám anyaga került rá, de ez mellett hallható lesz majd Somogy ország népzenéje, a Palócföld számomra legkedvesebb dallamai, valamint a megfoghatatlan Gyimesek lélekszorongató keservesei is. Olyan csodálatos zenészek mellett énekelhettem, mint a Fokos zenekar, Brasnyó Antal, Balogh Kálmán, Juhász Zoltán és nem utolsó sorban édesanyám.”

Közreműködik:
Balogh Kálmán - cimbalom (7)
Brasnyó Antal - brácsa, citera (4, 8)
id. Csizmadia Anna - ének (10)
Cseszák Zsombor - hegedű, ének (1, 9)
Csonka Balázs - prímtambura, ének (1, 3, 9)
Szabó András - basszprímtambura, ének (1, 3, 9)
Szerda Balázs - tamburakontra, ének (1, 3, 9)
Jovánovity Péter - bogo, ének (1, 3, 9)
Juhász Zoltán - furulya (2, 5)

1.„Rëgge vän härmät...” (Kupuszinai népdalok) 6:13
2.„Elmönt az én rózsám...” (Somogyi népdalok) 3:41
3.Gombosi népdalok 4:28
4.„Erdo, erdo...” (Moholi rabnóta) 5:44
5.„Mädárkä, mädárkä...” (Pál Pista bácsira emlékezve) 6:25
6.„Idegen földre ne siess...” (Gyimesi keserves) 5:55
7.Rimóci népdalok 5:32
8.Bátyámnak 6:29
9.Tisza-menti népdalok 4:32
10.„Ë mäi näpon...” 4:47
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 402-2 CD 2017   2900 Ft