Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Ács Gyula
Magyarország
 
 
Szép fehér pakulár világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist A miskolci Reményi Ede Kamarazenekar felkérésére komponálta Ács Gyula a népi hangszerekre írott két versenyművet, a tárogatóra készült “Joc” (Zsok ) című darabot és a kettős Magyar dudaversenyt. A két mű most lemezen is megjelent, kiegészülve három népdalfeldolgozással, amelyek közül az egyik, moldvai csángó dallam a “Miorița”, a megölt havasi pásztor balladája a lemez címadó dala.

„A dudaverseny eszméje már a nyolcvanas évek óta foglalkoztat engem mióta megtanultam rajta játszani. Tobak Ferenc barátommal együtt dudálva éreztem, több van ebben, mint három ugrós meg két csárdás.” „A “Joc” egy magyarországi román többségű falu Elek különleges zenei hagyományából merít. Eleken készült gyűjtéseket hallgatva válogattam ki a dallamokat.”

„A felvételeken énekeltek, furulyán játszottak, és hegedűtokon dobolva kísérték magukat az adatközlők; ezekből a benyomásokból alakítottam át a dallamokat tárogatóra és vonószenekarra”

“Maradt még hely a lemezen ezért felkerült három népdalfeldolgozás is a CD-re, kettő mezőkövesdi népdal a harmadik egy moldvai csángó dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor balladája, ez utóbbi a címadó dal, nem véletlenül, hisz mindazt hordozza, amit a népzenéről és annak feldolgozásáról gondolok. Csak egy “hangparavánt” állítok a népdal mögé, hogy kiemelje egyszerű szépségét; a dalokat Török Tilla énekli hitelesen megkapó szépséggel.” (Ács Gyula)

Reményi Ede Kamarazenekar (vezényel: Ács Gyula)
Török Tilla - ének
Bese Botond - duda
Ács Gyula - duda, tárogató

1.Dudaverseny I.
2.Dudaverseny II.
3.Dudaverseny III.
4.Joc - Zsok Lunga
5.Joc - Zsok Szerba
6.Joc - Zsok Minuncava
7.Joc - Zsok Doina
8.Joc - Zsok Tiganesca
9.Joc - Zsok Hora Mare
10.Joc - Zsok Ardelana
11.A kövesdi határ felől
12.Lányok, lányok
13.Szép fehér pekulár
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 390-2 CD 2016   2400 Ft