Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Elefánt (Molnár György)
Magyarország
 
 
Omega Red Fighter rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Molnár György (Budapest, 1949. szeptember 12. –) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, beceneve Elefánt, az Omega együttes tagja.

Első együttese a Decca volt, ahol többek között Horváth Charlieval zenélt együtt. 1967-ben egy Balaton melletti koncerten figyeltek fel rá az Omega tagjai, és miután gitárosuk, Kovacsics András távozott, Molnár Györgyöt hívták a helyére. Tagságát szeptember 2-ától datálja, az első vele felvett kislemez az Azt mondta az anyukám / Rózsafák volt.

Az Omegában ragadt rá a közismert Elefánt becenév, amire azzal szolgált rá, hogy energikus gitározásának egy drága import mikrofon esett áldozatául („Elefánt a porcelánboltban”).

Első szerzeménye a Tűzvihar című dal volt 1969-ben, igazán azonban 1971-től, Presser Gábor távozása után bontakozott ki zeneszerzőként. Olyan dalokat írt, mint a Szomorú történet, a 200 évvel az utolsó háború után, a Törékeny lendület, Omegauto, A madár, A bűvész vagy az Addig élj (a 7-13. albumokon a kollektív szerzőség miatt nem tudni biztosan, mik az ő szerzeményei).

Gitározását a virtuóz játék helyett szólóinak kidolgozottsága és sajátos hangulata fémjelzi. Ezt főként az 1970-es évek Omega-dalaiban (hard rock, space rock) volt alkalma megmutatni. 1994-től 2007-ig az állandó közreműködő Szekeres Tamás ugyan többet játszott a stúdiófelvételeken és a koncerteken is számos korábbi szólót átvett, azonban bizonyos dalok elképzelhetetlenek „Elefánt” egyedi stílusa nélkül. Az Őrültek órája című dalban pedig kettejük gitárpárbaja a koncertek egyik csúcspontja volt.

Az Omega-dalokra alapozott szimfonikus produkciókban (Omega Szimfónia & Rapszódia, Omega Oratórium) nem vett részt, ugyanakkor a 2015-ben indult Omega Beatmise turnéhoz ő is csatlakozott.

Egyetlen szólóalbumot készített 1989-ben, Megszakadt kapcsolat címmel. Ezen nemcsak gitározott és az összes dal zenéjét szerezte, hanem nagy részüket ő maga is énekelte, néhánynak a szövegét is ő írta. 2013-ban megzenésítette Polgár Judit Cikcakk sakk című versét, amely a gyerekek számára kívánja népszerűsíteni a sakkot.

Omega Red Fighter című albuma friss, kikapcsol, elgondolkoztat. Unicum. Minden Omegásnak és Omega zenét szeretőnek a polcán a helye!

Molnár "Elefánt" György sok, eddig még ismeretlen oldalát mutatja meg ezen az új albumon. Énekel, szöveget ír, magyarul és angolul. Persze gitározik is és a dalok is igazi jó hangszerelésű, remek nóták! Biztos, hogy szeretni fogja aki meghallgatja!!! Jövőt sejtető…

1.Az építész és az idegen
2.Szaharában
3.Könnyek is sírnak
4.Hipnózis
5.Dél keresztje
6.Csillogó szemed
7.A régi bor
8.Omega Red Fighter
9.Szirén
10.Mata Hari
11.Omega 144
12.End of the World (No Regrets)
13.Take Your Time
14.Ki őrzi…/ Who Saves the…
15.Ismerkedés
16.Kutyapiszok
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GRCD 051 CD 2015   0 Ft