Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Krulik Zoltán
Magyarország
 
 
Petri-dalok világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist „Petri György verseivel a 70-es évek közepén ismerkedtem meg és néhányat már akkor megzenésítettem, összeismerkedésünk is e daloknak volt köszönhető, a Pataki Művelődési Házban rendezett est jóvoltából. Szerettem ezeket a dalokat, biztatott a továbbiakra. Eljártam hozzá verseimmel is az Eötvös u. 22-ben lévő kis udvari házikójukba. A roppant puritán szobában kis asztalon az írógépe fölött Bibó fényképe függött, párizsi utcatábla a falnak támasztva, 68-as utcakő a sarokban. Mint útbaigazítóra, mesterre tekintettem rá. Egyre inkább egyfajta belső emigrációba vonult. A szamizdatban megjelent kötetei különös, „tiltott gyümölcsnek” számítottak, konspiratív úton lehetett csak hozzájutni, szigorúan bizalmas kapcsoltatok révén. Akkori társa Maya volt „mindenese”. Többször is nekiláttam, és sok ötlet, töredék született az évek során, de egy műsorra való, végül egész idáig váratott magára.
Hét kötetéből válogattam a 70-es, és 80-as években születettek közül, Magyarázatok M számára (1971), Körülírt zuhanás (1974), Örökhétfő (1981), Hólabda a kézben (1984), Azt hiszik (1985), Valahol megvan (1989), Valami ismeretlen (1990).” Krulik Zoltán

1.Jövőkép
2.Nőkről
3.Felirat
4.Hölderlin parafrázis
5.Mit szeretek, Tapló
6.Kegy
7.Füst alkohol zene
8.Semmi különös
9.Valami ismeretlen
10.Dal
11.Már csak
12.Reggeli
13.Nem voltál otthon, vagy?
14.Elégia
15.Agónia
16.Végtisztesség
17.Halotti tor
18.Por blues
19.Song, Mondogatnivaló
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
ZPCD 014 CD 2014   3400 Ft