Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Cabaret Medrano
Magyarország
 
 
Esővonat világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Cabaret Medrano első lemezét 1998-ban adta ki, akkor még Vadsanzon néven. Az akkori füstös, kávéházi hangulatú sanzonos világ az évek során fokozatosan átalakult, és az elmúlt években megjelen két album (Éjszakai járat, 2007; Ez mind nem volt, 2011) után végül a világzenénél kötött ki a zenekar. Az idén elkészült Esővonat című lemez dalainak egy része az első album emblematikus műveinek újragondolása (Angyalpor, Tangó a jégen, Esővonat, Vasárnapi cimborák), másrészt pedig új nótákból áll. A szövegvilág most is utazásra hív minket: talákozhatunk Borges-szel Argentínában, aztán átruccanhatunk a napfényes Cordobába, de persze a magyar táj is megelevenedik a Betyárnóta vagy a Havasi szél soraiban. Az utazás pedig egyszerű, hiszen minden távolságot könnyen legyőz az Esővonat.
Az albumhoz szinte minden a zenekarban eddig megfordult zenész hozzátett valamit.

Kamondy Imre - ének, harmonika
Verebes György - zongora, ének
Darvas Bence - trombita, hegedű, ének
Nemes János - szaxofon, kaval
Horváth Gábor - basszusgitár
Szert Zsigmond - dob
György Andrea - ének, hegedű
Grénus Tímea - klarinét
Dudás Zsombor - ütős hangszerek

1.Milonge del borges
2.Tangó a jégen
3.Angyalpor
4.Betyárnóta (ha)
5.Cordoba
6.Gyengéd boxoló
7.Esővonat
8.Havasi szél
9.Vasárnapi cimborák
10.Zimbá
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
NRR 139 CD 2014   3300 Ft
 
 
Ez mind nem volt rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az album címe „Ez mind nem volt”, melyet a lemezen található „Lány a buszon” című szám kulcsmondata ihletett. Az új album az előzőhöz képest jóval szélesebb spektrumon mozog, a színházi elemeket megtartva egy modernebb poposabb hangzásvilágot tárva elénk. A zenekar ismét nem okoz csalódást, 56 perces utazásra invitálnak minket az élet viharos tengerén, számos állomáson keresztül, mely jól reprezentálja a Cabaret Medrano sokszínűségét. Megtalálható benne a Kusturica filmekből már jól ismert Boban Markovic féle balkáni vonal, mely egyetlen pillanatban olyan kíméletlen őszinteséggel festi le az élet szépségét és fájdalmát, hogy szinte már szaga van. A rézfúvósokat idéző gipsy tangóra jellemző mulatós sírva vígadás éppúgy benne van, mint a kubai zene jellegzetességeit játszó, veterán tagokból álló Buena Vista Social Club könnyed havannai szivarfüsttel fűszerezett atmoszférája. Olyan mesterek által inspirált dalokkal is találkozhatunk, mint Ady Endre, Radnóti Miklós és Weöres Sándor. Betekintést nyerhetünk a show-varieté kissé csípős művészi mondandójával ízesített 30-as éveket felelevenítő berlini kabaré világába is néhány szám erejéig. A 12 számot olyan vonások gazdagítják még, mint a marquezi világ bujasága, a bulgakovi ördöngős groteszk humor, és a Tom Waits féle jazz, blues elemeket tartalmazó kocsma fíling.
Lehetetlenség egy műfajba skatulyázni őket, nem is kell. A lemezt a vad szenvedély és az ártatlanul törékeny egyszerűség keveredésének karakteres elegye alkotja.

Kamondy Imre - ének, szöveg
Verebes György - zongora, harmónika
Darvas Bence - hegedű, trombita, zongora, melodika, harmonika, ütőhangszerek, ének
Nemes János - szaxofon, „kavala”
Horváth Gábor - basszusgitár
Pfeiler Ferenc - dob

Közreműködik:
Hans van Vliet - harsona
Póta György - nagybőgő
Gozlán Fatima - ütőhangszerek
Dudás Zsombor - ütőhangszerek

1.Szél a körúton / Wind on the boulevard
2.Túl késő / Too late
3.Plangár Csöpi
4.Borzas macskák / Fuzzy cats
5.Ráczkert
6.Bakancs / Boot
7.November (Tél) / November (Winter)
8.Csámpás / Knock-kneed
9.Kocsiút az éjszakában / Carriage-drive in the night
10.Mangó / Mango
11.Ez mind nem volt / All that hasn’t happened
12.Tegnap / Yesterday
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
NRR 078 CD 2011   3300 Ft
 
 
Éjszakai járat rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az együttes egyedülállóan összetett zenét játszik, balkáni és latin dallamok, tangó és népzene, free jazz és sanzon, ballada és rock’n’roll foszlányok keverednek, hogy végül egy sajátos kabaréhangulatban, presszóérzésben egyesüljön az egész cirkuszi kavalkád.

Kamondy Imre - ének, harmonika, dalszövegek
Verebes György - zongora, ének
Darvas Benedek - hegedű, trombita, zongora, ének, melodika
Nemes Janó - szaxofon, fuvola, ének
Horváth Gábor - basszusgitár
Dudás Zsombor - dob

Közreműködik:
Bujdosó János

1.Balkáncirkusz
2.Casablanca
3.Pesti nő
4.Amszterdam
5.Mint hitted
6.Tépem a szám
7.Oktogon
8.Repedtsarok
9.Baby doc
10.Alvarez
11.Desperado
12.Ha...
13.Festett lovak
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
NRR 000 CD 2007   3300 Ft