Gróf Fáy István zongoraművész, zeneszerző, zenei író, a máltai lovagrend tagja a 19. századi főúri zenei mecenatúra egyik jellegzetes magyarországi képviselője volt. A 18. századi magyar rezidenciális zene fénykora után a 19.század első évtizedei szerényebb lehetőségeket biztosítottak művész és mecénása számára. A napóleoni háborúk után birtokaira visszavonult főnemesség soraiból gróf Fáy István életműve példázhatja a legszemléletesebben, milyen reális célokat tűzhetett maga elé egy művelt, zongoraművészként is elismert, színvonalasan író magyar főnemes. Gróf Fáy István évente három alkalommal, 4 napos zenei fesztivált rendezett: Abaúj vármegyei, fáji kastélyában 1830-35 között alkalmi zenekart szervezett, és Haydn, Mozart, Beethoven, Weber és mások műveiből „musikális akadémiákat” tartott.
1839-1840-ben ott volt a pozsonyi országgyűlésen, hallotta Liszt játékát, és a magyar zenei reformmozgalmak egyik legbuzgóbb propagátora lett. Cikkeket írt, kényes diplomáciai helyzetekben közvetített, Erkelnek zongorát adományozott; mindenütt ott volt, ahol a magyar zene ügyében valami hasznosat tehetett. A verbunkos zene kivirágzásának tanújaként a gyűjtés, megőrzés, közkinccsé tétel programját tette magáévá; már nem a főúri szalonok, hanem a polgári otthonok lehetőségeit szem előtt tartva, zongorára, 4 kézre dolgozta át a verbunkos zene legismertebb darabjait. Öt füzetből álló „Régi magyar zene gyöngyei” c. kottasorozata 1857-61 között jelent meg, ebben – közreadóként és zeneszerzőként – Bihari, Lavotta, Csermák és a kor híres muzsikusainak művei mellett saját csárdásait, valamint a Rákóczi-indulót is feldolgozta. Kiadványunk e legendás gyűjtemény legszebb darabjait szólaltatja meg.

Elek Szilvia - fortepiano
Horváth Anikó - fortepiano