A katonai induló a katonazene, a katonadalok leglátványosabb, legünnepélyesebb, ma már szinte kizárólag instrumentális (hangszeres) darabjai. Tudni illik, hogy az induló magyar földön az osztrák-magyar "együttélés" idején nyerte el későbbi formáját, erre utal a "marsch", vagyis induló szóból magyarosodott masírozni igénk. Korábban, pl. a kuruc kor idején az indulók olyan egyenletes, feszes dallamú népdalok voltak, amelyeket mindig énekeltek, és amiket erős hangú fúvós hangszerrel (tárogató, kürt) és dobbal kísértek. A szabadságharc idején az induló jelentős szerepet kapott, de hivatalosan csak az osztrák indulók voltak elfogadottak. A Monarchia, a reformkor idején a klasszikus zenében is megjelent, a magyar zeneszerzők nemzettudattól vezérelve, tiltakozásból (Liszt, Erkel, Egressy, stb.), míg a külföldi zeneszerzők (Berlioz, id. J. Strauss, stb.) többnyire szolidaritásból komponáltak magyaros indulókat. A világháborúk idején számtalan reprezentatív katonainduló keletkezett, főként a dicső történelmi múlt korszakait megidézve, a megcsonkított ország küzdeni akarását, érzelmi túlfeszítettségét reprezentálva.