|
A Budapesten működő Göncölszekér együttes a kortárs, azon belül is a közép-európai, városi költészetet tette profilja meghatározó elemévé, s e tekintetben a versmegzenésítő együttesek között egyedinek számít. A ma élő költők verseiből élő zenét varázsol, a koncertjeiken fölbukkanó holt költők versei pedig maivá válnak előadásukban. Az együttes tagjai elszántak "a mai kor letapogatásában, a tipikus városi dalok interpretálásában", és közben szoros kapcsolatot tartanak fenn a kortárs kultúra áramlataival. A kiválasztott versek egyik legfontosabb témája a városi élet és hangulata, ennek megfelelően a zeneileg változatos hangzásvilágot olyan tradíciók is formálják, mint a dzsessz, a sanzon, a blues.
Baló András Márton – ének, mandolin, harmonika, bendzsó, harangjáték
Barthó Zoltán – ének, akusztikus basszusgitár
Erdősi Péter – ének, gitárok, ukulele
Fekete Dániel – ének, furulyák, koncertina
Közreműködik:
Harkányi László - ének, hegedű
Kas Bence - dob, ütőhangszerek
Balog Péter - zongora
Nick Palmer - gitár
Czeibert Edit - ének
Weiszburg Zsuzsi - ének
| 1. | Petri György - Egyszerű, dalszerű | | 2. | Kovács András Ferenc - Árdeli szép tánc / Hódolat Weöres Sándornak | | 3. | James Fenton - Semmi | | 4. | Utassy József - Éjfél | | 5. | Somlyó Zoltán - Mák | | 6. | Oszip Mandelstam - Ó, te éj, gyógyíthatatlan | | 7. | Néma lüktetés | | 8. | Jules Supervielle - Immár, csönd-társaim | | 9. | Tóth Krisztina - Visszhang | | 10. | Salvatore Quasimodo - Szirmok közé alélt bimbózó-zsenge asszony | | 11. | Ladányi Mihály - Nem szerettük soha | | 12. | Tolnai Otto - Api a via appián | | 13. | Kovács András Ferenc - Fattyúdal - "O ma jeunesse abandonnée" - Apollinaire | | 14. | Áprily Lajos - Keresni fogsz | | 15. | Kemény István - A titkos élet | | 16. | Kántor Péter - Kikötő blues |
|