Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Herczku Ágnes
Magyarország
 
 
Hozomány (2CD) folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Herczku Ágnes Hozomány című népzenei dupla albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A CD eladásából befolyt összeget az alkotók a visai adatközlőknek ajánlják fel.

A dupla CD-kiadvány Gyűjtés című korongján a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik lemezen Koncz Gergely prímás vezetésével Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások. Ezen a Revival CD-n vendégként a régi énekes-partner, Németh Ferenc is hallható, valamint a szakma „nagy öregje”, a mezőségi zene egyik legjobb ismerője, Fekete Antal „Puma”.

„A Revival lemezen énekelt dalokat vegyesen válogattam Kallós Zoltán visai gyűjtéseiből és a 2005-ös felvételeinkből. Ennek az is az oka, hogy a gyűjtés antológia-szerű felmondása helyett jobban érdekelt ugyanazon dalok más-más variációja, az a (stílus)gazdagság, amivel az egy faluban élő emberek hihetetlen magas szinten tudtak/tudnak élni.”

Az énekesnő és a zenészek egy felajánlással is élnek a lemez megjelenésével:
„...Mi most szeretnénk ezzel a kiadvánnyal megköszönni a ránk bízott kincseket és valamit vissza is adni azokból a javakból, amihez az ő önzetlen segítségük révén, előadói munkánk során jutottunk. A lemez eladásából befolyó összeget Papp András, valamint Amáli néni családjának juttatjuk el.”

Az énekesnőt gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot Neki, az Ő emlékének ajánlja.

Koncz Gergely – hegedű
Hegedűs Máté – hegedű
Fekete Antal „Puma” – brácsa
Fekete Márton „Kispuma” – brácsa
Molnár Péter – bőgő
Németh Ferenc – ének
Herczku Ágnes – ének

CD1 - Revival
1.Lassú cigánytánc és szökős / Slow couple dance and Leaping dance (12:18)
2.Seprik az erdei utat – Katonakísérő / Soldier’s Farewell (03:37)
3.Korcsos és sűrű magyar / Tirnaveana and Fast Hungarian (03:46)
4.Katonakísérő / Soldier’s Farewell (03:50)
5.Ritka magyar / Slow Hungarian (03:36)
6.Jó reggelt, jó reggelt / Good morning, good morning (02:12)
7.Egy pár – Cigánytánc, csárdás, szökős és sűrű csárdás / A Couple’s Dance Cycle – Gypsy Dance, Csardas, Leaping and Fast Csardas (20:45)
CD2 - Field
1.Amott kerekedik egy fekete felhő – Papp András (03:01)
2.Utra Mari balladája (02:40)
3.Homlódi Zsuzsánna – A megesett lány balladája (06:00)
4.Jó reggelt, jó reggelt (02:18)
5.Tele van a temető árka vízzel (02:43)
6.De szeretnék az erdőbe fa lenni – beszélgetéssel (02:30)
7.Nem zörög a levél (01:55)
8.Nincsen pénzem – Papp András nótája (02:17)
9.A Gecsemáni kertje – Karácsonyi kánta (03:30)
10.A kántálásról (01:45)
11.Elindult már József – Karácsonyi kánta és köszöntő (05:30)
12.Bemondás – Papp András (00:11)
13.Amott kerekedik egy fekete felhő – Nagy Amália (02:13)
14.Száradj el bokor hegytetőn – N.A. (01:28)
15.Utra Mari – A gyermekgyilkos anya balladája – N.A. (01:28)
16.Tollas Erzsi balladája – A halálra táncoltatott lány – N.A (02:38)
17.Tollas Erzsi balladája – Fodor Juliska (03:56)
18.Rózsa Sándor balladája – N.A. és F.J. (02:52)
19.Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti – Eltiltott szerelmesek balladája – F J. (01:41)
20.Bádogozzák a visai templomot – F.J. (01:38)
21.Bogár Imre balladája – N.A. és F.J. (02:35)
22.Hajnallik, hajnallik (Megöltek egy legényt) – F J. (04:46)
23.Seprik az erdei utat – Katonakísérő – F.J. (01:37)
24.Alszik a baba – Altató – F.J. (00:19)
25.Falu végén van egy kis házacska – beszélgetéssel – N.A. (01:08)
26.Bemondás – N.A. és F.J. (00:24)
27.A táncról, aratásról – „ríkatozások” – N.A., F.J. és Lovász Anna (03:50)
28.Pajzán rikoltozások – L.A. (03:37)
29.De szeretnék az erdőbe fa lenni – N.A. és F.J. (02:04)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 413-2 CD 2018   0 Ft
 
 
Live at Womex Budapest világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist Herczku Ágnes a 2015 októberében a WOMEX-en mutatta be Bandázom című albumát a nemzetközi promótereknek. Előtte a WMCE toplistán helyezést ért el, valamint a Songlines hallgatói listájára is felkerült. A nagysikerű őszi koncertről felvétel készült, a WOMEX szervezőstábja pedig teljesen rendhagyó módon hozzájárult a megjelenéshez. Ezért együtt örülhetünk az azóta Liszt Ferenc-díjas Herczku Ágnessel és bandájával ennek a lemeznek, amelyen a teljes koncertfelvétel mellett négy vadonatúj stúdiófelvétel is szerepel. A keverés és hangszerelés is Nikola Parov munkáját dicséri, aki a Banda összes, a lemezen szereplő számát jegyzi, csakúgy mint az előző albumon.

A Banda:
Fekete Márton “Kispuma” - brácsa
Födő Sándor “Fodo” - ütőhangszerek, harmonika, zongora
Hegedűs Máté “Kishega” - hegedű
Herczku Ágnes - ének
Molnár Péter “Mojmoj” - nagybőgő
Nikola Parov - gitár, hegedű, gadulka, bouzouki, kaval, duduk, ének
Pálházi Bence “Pálesz” - hegedű

Közreműködik:
Ferenczi György - harmonika
Kovács Ferenc “Öcsi” - trombita

Live
1.G tempo
2.Stokaszmete
3.Rustyuluj
4.Se nem eső
5.Megfújtak azok a szelek
6.Ya stani, Télben szamár
bonus tracks (studio)
1.Forgatós – a Nikoláé
2.A hamis széki – a Nikoláé
3.Halvány deja vu-t amott visz a szél
4.Szép sem vagyok, se nem jó
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 380-2 CD 2016   0 Ft
 
 
Bandázom folk, világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist Herczku Ágnes 2011-es Tüzet viszek című albuma után újabb szólólemezzel jelentkezett. A kiadvány megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere Nikola Parov, akivel Ági 1999 óta (a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című nagyszabású táncestjének színpadra állítása óta) dolgozik. Eddigi közös albumaiknak (pl. Volt nékem szeretőm, Megéred még) méltó folytatása a mostani, azzal az új hangszerelési lehetőséggel gazdagítva a korábbiakat, amit négy ifjú népzenész - Hegedűs Máté, Pálházi Bence, Fekete Márton és Molnár Péter - tehetsége, tudása és mindenre nyitott gondolkodása inspirált. A régi összeszokott csapat (Nikola Parov, Födő Sándor, Herczku Ági) mellé egy éve "csapódott" a népzenész banda, így együtt, sok-sok koncerten és élményekkel teli turnékon igazi kis közösség kovácsolódott össze. Nem véletlen, hogy Ági ezt a címet választotta albumuknak: Bandázom.

Herczku Ági - ének
Hegedűs Máté "Kishega" - hegedű
Pálházi Bence "Pálesz" - hegedű
Fekete Márton "Kispuma" - brácsa, kontra
Molnár Péter "Mojmoj" - bőgő
Födő Sándor "Fodo" - dob, ütősök, tangóharmonika
Nikola Parov - hegedű, bouzouki, kaval, duduk, ének, szájharmonika, kanun

Közreműködik:
Dresch "Dudás" Mihály - fuhun (2, 3)
Ávéd János - tenor szaxofon (2)

1.Megfújtak azok a szelek
2.De szeretnék
3.Gyimesi karszilamasz
4.Glava li ta
5.Ha szívemben szabad lennék
6.Ha te - másképp
7.A keserves... (Nikoláé)
8."A Nikoláé" (csárdás és szökős)
9.Keress mást magadnak
10.Kapitan
11.Na chinger tut
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 3562 CD 2014   0 Ft
 
 
Tüzet viszek folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist „Tüzet viszek, lángot viszek...“ – kezdi a gyerekkorunkból jól ismert mondóka. Ezen a lemezen a tűz az eltűnőben lévő paraszti hagyomány képviselőinek kultúráját, tudását, szellemi, emberi értékeit; az őket felvételeken megőrző és továbbadó kutatók elhivatottságát és a magyar népzene iránti szerelmét, valamint az ebből a kincsből táplálkozó zenészek és alkotók műveinek elemi erejét és inspirációját szimbolizálja.
Általánosságban pedig azt a „valamit“, ami szemmel nem látható, belülről hajtja az embert és egyre csak viszi, mind tovább és tovább.
Vendégeim a hagyományt még megélő Nagy Öregek közül két erdélyi asszony, a 87 éves Maneszes „Láli“ Józsefné Tóth Mariska és a 80 éves András Erzsi „Erdei“, akik 2011-ben megkapták a „Népművészet Mesterei“ kitüntetést. Az utánunk jövő generációt a debreceni 11 éves pacsirta, Fekete Boglárka képviseli. A kíséretet pedig olyan fantasztikus zenészek játsszák, akiknek az elhivatottsága, stílusa, hangszertudása, hol rajongással tölt el, hol pedig csendes alázatra int...
Velük úgy éltetem tovább ezt a tüzet, ahogy ezt a maguk természetességével a régiek is tették: erős gyökerekből táplálkozva – nyitottan az újra." - Herczku Ágnes

Herczku Ágnes – ének
András Erzsi „Erdei” – szöveg, ének
Fekete Boglárka – ének
Maneszes „Láli” Józsefné – ének
Gombai Tamás – hegedű
Dés András – kanna
Mester László „Pintyő – brácsák
Pál István „Szalonna” – hegedű
Szabó Csobán Gergő – bőgő
Szabó Dániel – cimbalom
Ürmös Sándor - cimbalom
Vizeli Balázs - hegedű

1.Ha te tudnád (Magyarózd, Maros megye) / If you knew
2.Mondókás (Rábaköz és Nógrád) / Nursery Rhymes
3.Haláltánc (Buza, Mezőség) / Dance of Death
4.A „Gombcsinálóké” (Bács-Kiskun, Bihar és Szabolcs megye) / The Song of the Button Makers
5.A „Láli nénié” (Magyarszovát, Mezőség) / The 'Aunt Láli's'
6.A „Pista bácsié” (Zoboralja) / The 'Uncle Steve's'
7.Saldino nótája (Bács-Kiskun és Kolozs megye) / Saldino's Tune
8.Az „Operanő” (Magyarvista, Kalotaszeg) / The 'Opera Woman'
9.Az „Erdei Erzsié” (Magyarvista, Kalotaszeg) / The Song of Erzsi 'Erdei'
10.A „Búcsúzóké” (Felsőtök, Bonchida, Kis-Szamos völgye) / The 'Farwell'
11.A „Szerelmeseké” (Szék, Mezőség) / The 'Lover's Song'
12.Epilógusként (Sóvidék) / As an Epilogue
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
FA 2742 CD 2012   0 Ft