"Persze hogy nem tudtam, mire vállalkozom. Hogyan is tudtam volna? Pál apostol sem tudta. Gryllus Dániel sem tudta. Sumonyi Zoltán sem és Halmos Béla sem. S talán még a zenélésbe később bekapcsolódó Ferenczi György sem egészen. Igaz, ha pontosan tudtam volna, akkor sem döntöttem volna másképp: ugyanolyan hevesen bólintottam volna, amikor Gryllus Dani először felhívott a könyv ötletével.
Merthogy húsz éve már, hogy a Pál apostol – dalok Pál levelei szerint című korong, vagyis az „Ólemez” megjelent. Azóta Dani és Béla több mint háromszáz koncertet játszott határokon belül és kívül, s az utóbbi néhány évben részt vett a közös muzsikálásban Ferenczi Gyuri és a Rackajam is. Ez a nyolcfős csapat hallható az „Újlemezen”. A dalok, a versek, a dallamok nem változtak. És mégis: felfrissült és megújult az előadás.
Ehhez a régi-új frissességhez méltó könyvet képzeltem el. Olyat, amely sokfelől közelíti meg Pál apostol korát, életét és személyiségét. Huszonnégy társat találtam a feladathoz. Ők azok, akik más-más szempont alapján megvilágítják Pál alakjának különböző oldalait. A kép persze így sem teljes; de hogy sokoldalú, az vitathatatlan. S tükrözi azt a páratlan szellemi élményt és intellektuális kalandot, amelyben az elmúlt fél évben részem lehetett." Süveges Gergő
Süveges Gergő beszélgetőtársai: Apáti Ádám, Baán László, Bizják Gábor, Cseri Kálmán, Fabiny Tamás, Ferenczi György, Frölich Ida, Gavrucza Tibor, Gryllus Dániel, Gryllus Dorka, Halmos Béla, Ittzés János, Jankó Miklós, Jankovics Marcell, Jelenits István, Kormos Levente, Korzenszky Richárd, Köves Slomó, Laborczi Géza, Mizsei Zoltán, Pál Ferenc, Pintér Zsolt, Sumonyi Zoltán, Zlinszky János
|