Népdalaink szájról szájra öröklődnek, s miközben saját útjukat járják, énekesek generációinak ajkán formálódnak, tisztulnak és szépülnek.
A három énekesnő is így sajátította el mestersége csínját-bínját, egymástól is tanulva - szájról szájra adták-vették a fortélyokat, kincseket. A szakmai tisztelet előbb barátsággá alakult, majd immár szakmai "szövetséggé" formálódott, hiszen egyre többször énekeltek közösen különböző előadásokon. Példának okáért a Makámos Krulik Zoltán, vagy Nikola Parov meghívására eleinte párosával, majd hármasban, sőt egy időben négyesben is. Négyesben, hiszen Palya Bea is a társasághoz tartozik, aki jelen volt a produkció születésekor.
A közös éneklés sikerein felbuzdulva határozták el, hogy önálló műsort hoznak létre. Olyan műsort, ahol a különböző női karakterek és a hozott zenei tapasztalatok színezve-árnyalva kiegészítik egymást, a három karakteres hang pedig egymást kísérve szólaltatja meg régiónk népdalkincsét. A zenei kíséretre is - magukhoz hasonlóan - széles zenei látókörrel, változatos érdeklődéssel rendelkező muzsikusokat kértek fel: a komponálásban finom árnyalataival kiemelkedő gitáros Juhász Gábort, a multiinstrumentalista és világzenei porondon rendkívül sikeres Nikola Parovot, a muzikalitásával kitűnő ütő hangszeres Dés Andrást, a hangszerelőnek is kiváló nagybőgős Kovács Zoltánt és a népzenében sokszor bizonyított Mester Lászlót, aki ezen a lemezen különböző hangszereivel gazdagítja a hangzást.
Herczku Ágnes, Szalóki Ági, Bognár Szilvia - ének
Juhász Gábor - gitár
Nikola Parov - kaval, billentyűs hegedű, ír hosszúfurulya, ír furulya, gadulka, gayda, buzuki
Mester László - hegedű, brácsa, ütőgardon
Kovács Zoltán - bőgő
Dés András - ütőhangszerek
1. | Somogyindia | 2. | Sem eső - No Rain Falls | 3. | Tűzugrás - Fire Jumping | 4. | Elmegyek - I'm Leaving | 5. | Jólesik - It Feels Good | 6. | Apókáé - For Grandpa | 7. | Anyókáé - For Grandma | 8. | Lidlidli | 9. | Édes kicsi galambom - Sweetest Little Dove Of Mine | 10. | Gyújtottam gyertyát - I lit A Candle | 11. | Betlehem | 12. | Paradicsom - Paradise |
|