Magvas fúzió

A fúzióról, hangulat, mûveltség, beállítottság szerint többnyire két dolog jut az emberek eszébe. Az egyik a magfúzió - ezt mostanában, Paks meg Szaddám Huszein kapcsán lehetôleg ne emlegessük - a másik pedig a fúziós zene, amely a 60-as évek óta létezik, hála Miles Davisnek, Frank Zappának és tanítványainak, és amely elég sok vitát váltott és vált ki a mai napig szakmai körökben: az egyik vélemény szerint "fából vaskarika", a másik szerint viszont közelebb hozza a jazz sokszor túl elvont világát a közönséghez. Mindkettônek igaza van valamennyire - az tény, hogy a The Fusion Group
Energy címû lemezérôl aligha lehetne azt mondani, hogy lagymatag, de az is, hogy nem veri ki a biztosítékot, mint reveláció. Ilyen és hasonló muzsikákat már nem keveset hallottunk kis hazánkban is, tekintettel arra, hogy minden bizonnyal az egy négyzetkilométerre jutó tehetséges jazz-muzsikusok száma felülmúlja nálunk az európai átlagot. Az együttes tagjai - Elek István, az egyik legjobb hazai szaxofonos, Kormos János gitáros, Romhányi Áron billentyûs, Barabás Tamás basszusgitáros, és a dobos-zenekarvezetô Szendôfi Péter - évek óta jólismert szereplôi a hazai zenei életnek. A lemezen,
amelyet tavaly vettek fel a balatonboglári jazz-fesztiválon, minden bizonnyal kellemes, nyári környezetben, olyan, mintha a banda csak úgy, széles jókedvében belecsapott volna a muzsikálásba, különösebb kötöttség és megszorítás nélkül. Nem is lehet másképpen latinos hangulatokat teremteni,
amelyek a felvétel nagy részét teszik ki. A legjobb darab mindenesetre az utolsó elôtti, a 11 perces Secrets, amely a Weather Report kései korszakára
emlékeztet. Ez sem kevés.

gluck