Népszabadság
Jan , 2002 12: AM
Pontosan húsz éve halt meg a legendás rocker. Akkoriban a zöldalma-szappantól, a Sztár kólától, a Trapper farmertől és a lakótelepek parkolójában fényesre suvickolt Zsiguli autótól illett elájulni, a trafikokban elég jól ment az aranyozott alumíniumból préselt Fradi-gyűrű, a fröccsöntött csontváz és a kacsintós pénztárca. Azért szépen fogytak a sztárfotók is. Az emberek a bérlettokok hátsó felébe csúsztatták Magay Klementina, Máté Péter, Ernyey Béla meg a többiek fényképét, tulajdonképpen kisebbfajta csoda, hogy közéjük verekedte magát egy Radics Béla nevű fiatalember is. Radics Béla, akit nem futtatott a lemezgyár, nem mutatott úton-útfélen a televízió, sőt. Finoman szólva problémás figurája volt a hatvanas-hetvenes éveknek, hivatalos emberek nem is szerették, mert volt benne valami megtörhetetlen kívülállás, szabad és lázadó szellemű zenészként koncertről koncertre hozta a frászt a kor igencsak éberen figyelő Nagy Testvéreire, és koncertről koncertre szédítette el a kor lázadó, romantikus rockereit. Akik nem átallották gyakorta skandálni: „Bélát a pártba, Taurust a kormányba!”. Hol az Ifiparkban varázsolt, hol külvárosi művházak kopott színpadán, hogy aztán a koncert után sörözőkbe telepedjen a rajongók hadával, igyon, kártyázzon, magasról tegyen a világra, és olykor felkiáltson: „Figyuzz, mondok egy rímet: szeressük a Creamet!”. Nem vágyott csillogásra, vagyonra sem: haláláig édesanyjával lakott, az ő konyhájában, egy díványon pihente ki a bulikat. Gyakorolt megszállottan, csak a zene érdekelte. A zene és a szabadság.
Radics Béla a Sakk-Matt, az Aligátor, az Aréna, a Nevada, a Tűzkerék és mindenek felett a Taurus EX T 25 75 82 együttes gitárosa pontosan húsz esztendeje halt meg. „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld”. Ez áll a sírkövén. Mondják: ami a világnak Jimi Hendrix volt, az volt nekünk Radics Béla.
S, hogy legendája máig él, mi sem bizonyítja jobban, mint az a megemlékezéssorozat, amelyre éppen a napokban kerül sor Budapesten. Elsőként egy körülbelül ötven fotográfiát bemutató kiállítás nyílt meg a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban. Olyan, eddig szélesebb körben nem ismert Radics-képek láthatók ott, amelyeknek egy része Tóth Tamás Béla muzsikus és Zoltán János rockszakíró Csodálatos utazás című könyvébe is bekerült. A napokban megjelent kötetből azonban nemcsak Radics Bélát ismerhetjük meg alaposan több mint harminc interjú és pályájának fontosabb történéseit feldolgozó írások segítségével, de képet kaphatunk a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjéről is, arról a közegről, amelyben élt és dolgozott. A kép és a szöveg mellett nem maradhat el a muzsika sem: október 18-án a már említett csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban nagyszabású, hajnalig tartó rockbuli lesz, melyen Radics Bélára emlékezve fellép többek között Tátrai Tibor és a Magyar Atom, a Cream emlékzenekar, a Tűzkerék XT Som Lajossal és Harmath Albert a Sakk-Matt egykori énekese. Talán mondani sem kell, hogy hallható lesz Radics Béla szinte valamennyi szerzeménye, kedvelt dala. Az emlékezést egy Radics-felvételekből összeállított hanghordozó teszi teljessé. A koncert napján jelenik meg a Csodálatos utazás című CD és kazetta, amelyen korabeli Sakk-Matt-, Aligátor- és Tűzkerék-nóták mellett megidézik a zenészek Hendrix és a Cream szellemét, a főszereplő természetesen itt is Radics Béla, a legendás gitáros. Aki pontosan húsz esztendeje távozott közülünk, aki harmincöt évesen belehalt a rockzenébe, és akinek a temetésén elhangzott, hát persze, hogy elhangzott az a bizonyos mondat, amely tehát immár nagyon komolyan vehető: soha nem felejtjük el.
Trencsényi Zoltán
|