Ismét egy kísérlet arra, hogy fiatal, alig huszonéves fiatalok átvegyék a stafétát a magyar progresszív és jazz-rock élvonaltól, és ismét annak
bizonyítéka, hogy akadnak ilyenek, akik nem a hip-hop mosoly hamburger-zenéjének könnyed útját választják, hanem megpróbálnak egy kicsit rögösebb úton is elôrelépni, felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz. A Mindflowers négy muzsikusa közül ketten abból a Kôbányai Zeneiskolából kerültek ki, amelyet néhány évvel ezelôtt Póka Egon vezetésével hozott létre a magyar szakma színe-java. A billentyûs Nagy Zsolt mestere a nagy jazz-rock veterán, Fogarasi János (Metró, Syrius, Csík-Fogarasi-Jávori trió, ha még emlékszünk rá), míg Szentpál Zoltán gitáros Szekeres Tamás tanítványa.
Szendôfi Balázs, a basszus és a stick kezelôje a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula jazz szakiskolában tanul. Úgy tûnik, nemcsak a hazai
kiválóságokra figyeltek oda ezek a fiatalok, hanem elég jól ismerik a mûfaj európai és angolszász történetét is. Egy ilyen stílusban például teljesen
kikerülhetetlen a King Crimson-hatás - ez érzôdik például a Why Not? címû darabban - másutt a 70-es évek végének egyik különleges csapata, Bill Bruford önálló együttese idézôdik meg, de mindjárt az elején, a Red Spiderben elôbukkannak finom arab motívumok is, késôbb más népzenei és klasszikus elemekkel közelítenek a manapság mindenütt nyomot hagyó world musichöz. (Flo's Kisses) És ahogyan az ilyen muzsikáknál lenni szokott, nem úszunk meg egy hosszabb lélegzetû, 22 perces darabot, a Talk To Myselfet, amely egyáltalán nem azt mutatja, hogy ezek a fiatalok befelé fordulnak önmagukba és "közönség-idegen" muzsikával akarnak riogatni. Ez a hosszú, hét tételes mû, akár a többi darab is alkalmas lenne szép és izgalmas filmaláfestésekhez, vagy olyan klipek megalkotásához, amelyek eltérnek a
futószalagon gyártott, költségvetésében drága, de tartalmában olcsó zenés filmecskéktôl.

gluck