Elôre a jelenlevô múltba

Murguly Zsolt Dezsô 1971-ben született. Abban az évben rendeztek elôször progresszív rock-fesztivált a Tabánban. Abban az évben születtek meg a mûfaj
olyan klasszikus alkotásai, mint a Yes Fragile-ja, az Emerson, Lake and Palmer Tarkusa, akkoriban komponálta Mike Oldfield a Tubular Bellst, és -
fôleg - a Pink Floyd Meddle-je, rajta e zene egyik alapdarabjával, az Echoes-zal.
A D Sound Kisember címû lemeze, amelynek Murguly szerzôje és fô elôadója, ezt a korszakot visszhangozza. Kétségtelen, hogy a progresszív rock-ban, különösen úgy, hogy a háttérélmények valójában nem primérek, hiszen muzsikusunk eszmélése késôbbre
tehetô, nagyon nehéz teljesen újat, minden eddigitôl független muzsikát alkotni. Láttuk ezt az angolszász világban is, hány fiatal banda merítkezett a Genesisbôl, a King Crimsonból, vagy akár említhetnénk nálunk a You and I-t, amely nem is tagadja a Yes-örökséget. Murguly sem tagadja meg ôseit, talán ennél egy kicsit jobban próbálkozhatott volna. Túlságosan sok lemezén az "idézet", nem is dallamban, hanem inkább ritmikában és fôleg gitárhangzásokban - néha az az ember érzése, hogy meghívta David Gilmourt. Mentségére legyen mondva, ezt a vádat már Molnár György is megkapta a 70-es
évek végén az Omega "ûrrock" korszakában. Ami viszont erénye, hogy tud közel egy órán át egy egységes hangszônyeget teremteni, amelynek különbözô,
hol felszínen lévô, hol rejtett mintáit alapos, sokszori hallgatással fel tudja tárni a közönség. Van ebben a zenében valami nagy-nagy magányosság,
szeretetérzés. Lehet, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem lennének szövegek a lemezen, mert a szerzô sajnos nem tudott napjaink globális témáival kapcsolatos közhelyeken túllépni.

gluck