„De vajon vagyunk-e azok, amik lehetnénk?”
(Karinthy Frigyes)

Hívő ember számára Karácsony a Megváltó születésének ünnepe, s ennek megfelelően egész december az ünnepi várakozás, vagyis Advent jegyében telik. A nem hívők számára a szeretet ünnepe, a meghitt családi együttlét ünnepe. Technopolis gazdaságkori rabszolgája számára a kényszeres pénzköltés „ünnepe”.
Ünnepek nélkül nincsenek hétköznapok, hétköznapok nélkül nincsenek ünnepek. December 21-én mi természetesen nem a Karácsonyt ünnepeljük, mert az Szentestén és az azt követő két napon esedékes. December 21-én az ünnepi várakozás, vagyis Advent időszakában vagyunk, s ma ennek különös jelentősége van számunkra. Csodát várunk. Hosszú évek óta hirdetjük azt, amit végső következtetésként leszűrtünk tanulmányainkból, olvasmányainkból, személyes tapasztalatainkból, mindennapi életünkből, nevezetesen, hogy a „fejlett” civilizáció a történelem során nem először végzetesen rossz úton halad, alapvetően rossz úton, melynek törvényszerűen teljes pusztulás a vége, s nem is a nagyon távoli jövőben. Pusztuláson nem csupán a biológiai értelemben vett életfolyamatok megszűnését értjük, hanem azt is, ha az emberiség például a hangyák, méhek vagy akár a majmok létminőségére süllyed. Márpedig erre jelenleg nem csak komoly esélyei vannak, nem csak tehetetlenül sodródik e csúnya vég felé, hanem öntudatosan és diadalittasan dolgozik rajta a fejlett civilizáció elitjének vezetésével, akik az emberi közösségek tömegekké, vagyis masszává gyúrásán fáradoznak. Mi nem tartozunk semmilyen elithez, és hiszünk abban, hogy ez a folyamat még visszafordítható, hogy létezik más út az ember számára, mint a megsemmisülés vagy az állati életformák színes palettája. Hiszünk benne, de tudjuk, hogy az ember önmaga gyönge ehhez, s egyre gyöngébb. Tudjuk, hogy a fordulathoz emberfeletti történésekre, jelenségekre van szükség, vagyis csodákra. Nem feltétlenül arra, hogy megnyíljon a föld vagy az ég, és fénylő lények röpködjenek köröttünk. Talán az ilyesmi Hollywood idióta rémuralmának korában már föl sem tűnne a média által elkábított többségnek. Sokkal döbbenetesebb és sokkal kevésbé látványos csodákat várunk. Az egyes emberek lelkének kell megnyílnia. Várakozásunk nem optimizmusból táplálkozik, nem agykontroll gyakorlatok vagy a menedzserképző tanfolyamokon oktatott pozitív gondolkozást hirdető humbug eredménye. A mi várakozásunk az emberi méltóságra épít, szüleink, nagyszüleink, megannyi előző nemzedék méltóságára, bölcsességére, mindennapi munkájára, helytállására, józan eszére, tiszta gondolkodására, erkölcsére, vagyis évezredek hagyományára a hit, a remény és a szeretet nevében. Ezeken a szavakon ma sokan mosolyognak. Nem tudják, hogy ez a mosoly már a megsemmisülés hűvös fuvallata. Nem tudják, míg meg nem történik bennük a csoda. Mi azon leszünk a magunk szerény eszközeivel, hogy megtörténjen. Ám a csodához az emberek is kellenek. Hiába gyúl fény a sötétben, ha csukva a szem, mely láthatná. Ezért mi nem tétlenül várakozunk, és nem a tétlen várakozást ünnepeljük Advent időszakában, és december 21-én a Millenáris Teátrumban, hanem azt a közös várakozást, virrasztást, mely éberségre ösztönöz, hogy bármikor nyitott szemmel találjon minket a kigyúló fény.
A Millennium szónak több jelentése van. Mindegyik fontos számunkra. Jelenti azt az ezer esztendőt, amit a magyar nemzet leélt Szent István államalapítása óta, büszkék vagyunk erre az ezer esztendőre, s azt akarjuk, hogy Magyarország az elkövetkező ezer esztendőben megint olyan erős, tekintélyes és méltóságteljes nemzete legyen Európának, mint történelmének első ötszáz éve során volt. A Millennium másik jelentése Krisztus eljövendő ezeréves uralma, vagyis egy boldog kor eljövetele az emberiség számára. Ennek a boldog kornak a lelkekben kell beköszöntenie, nincs olyan gazdasági rendszer, nincs olyan tudományos felfedezés, nincs olyan technológia, nincs olyan szerkezet és nincs az a pénz, ami meghozhatná ezt az emberiség számára. Ezt csak Advent, a szent várakozás, vagyis a lélek belső megtisztulása, forradalma hozhatja meg hívő és nem hívő ember számára egyaránt. S minél magasabb bábeli tornyokat építünk akár kívül akár belül, annál messzebb kerülünk ettől a megtisztulástól, s annál súlyosabb árat fizetünk majd, mikor szörnyű tornyaink törvényszerűen összedőlnek.
Technopolis a globális város, a világfalu, ahol ma élünk, és melyből emberhez méltó lakhelyet kellene varázsolnunk, mely békés összhangban és egyensúlyban működik a teremtett világ, nevezzük természetnek, rendjével. 2002 december 21-én az After Crying ünnepi koncertjén arról a világról tudósítunk, amit várunk, arról, ami lehetne, hisz elemeiben itt van köröttünk, csak nem vesszük észre az értelmetlen rohanásban, esztelen tülekedésben.